Duda Éva Társulat Virtus_699

Duda Éva Társulat: Virtus Szinte vaktában választottam ki ezt az előadást, hogy az épületet láthassam – hallottam ugyan harangozni a társulatról, de látni még soha sem láttam őket. Úgy alakult, hogy nem néztem utána, mit fogok látni, sztoikus nyugalommal vártam a kezdést. Lehetett volna öncélú, unalmas művészkedés, az újjávarázsolt épület annyira jó élmény volt, hogy ezért hajlandó lettem volna valamennyit nyelni. Ám erre egyáltalán nem volt szükség. Az épület okozta jó élmény egyre csak fokozódott.

Már az első percekben leesett az állam. Friss, fiatalos, vicces, felszabadult jelenetek követték egymást, élőzene mellett. Tiritarka (mint lassan megértettem, csak a magyar trikolór színeibe öltözött) szereplők élték a színpadon részben civil életüket. Az elején a társulat előadásra gyülekezésének óhatatlan súrlódásokkal járó folyamatát láthattuk. Később volt egy őrült veszekedés, majd a hip-hopból ismert táncpárbaj, amikor két csapat, ahelyett hogy ököllel esett volna egymásnak, táncetűdökkel akarta lepipálni a rivális „bandát”.

Aztán itt volt a maga pőreségében megmutatott gólyaláb. Először csak egy ember jelent meg így magasítva, majd egyre többen. Volt aztán egy jelenet, amelyben minden szereplő így mozgott. A harsány, bravúros jeleneteket líraibb, finomabb etűdök váltogatták. Gyakran volt olyan érzésem, hogy ilyet még életemben nem láttam, pedig középhaladó újcirkusz-rajongónak tekintem magamat, amióta 2005 körül megnéztem a Trafóban a svéd Cirkus Cirkör egyik előadását.

Nem is tudom, hogy mi vagy melyik elem tetszett a legjobban. Erős a verseny a dobogós helyekért. Van egy végtelenül mulatságos néptánckettős, egy afféle „halálra táncoltatott lány” etűd, amely egyszerre gúnyolja és isteníti a műfajt. Aztán van egy jelenet, ahol nyolc-tíz táncos mindegyike gólyalábakon játssza el a dülöngélő

másnaposságot… És egy életre emlékezetes az a táncduó, amelyben a táncosnő férfi partnere tenyerén lépked.

Mindvégig éreztem, hogy van valami mögöttes üzenet. Ennek megfejtése ott motoszkált bennem, amíg elért az „aha-élmény Komjáthy Zsuzsanna kritikája nyomán: „A magasság meghódítása úgy tűnik, ma legalább akkora szenvedélye az előadóművészeknek, mint Da Vinci korában a tudósoknak volt. (…)

A Duda Éva Társulat legújabb előadása, mely nem másra, mint a magasság okkupációjára vállalkozik, olyan üde, könnyed és önfeledt: megzabolázta, megszelídítette, sőt, saját képére formálta a rettegett természeti törvényszerűséget, a gravitációt. Mint a kötelet vagy szalagot, maga alá gyűrte a veszélyt, sőt, nevet is adott neki: Virtus. (…) A virtus azért szerencsés választás, mert kifejezi a harcot, küzdelmet, melyet a fizikai dogmákkal vívtak az alkotók, magába sűríti a specifikus Közép-európaiságot, a hőbörgést, előrevetít valamit a hangnemről, és utal a fegyverre is, mellyel a tér legyőzetett: a cirkuszra.”

A premier 2013. április 5-én volt a Trafóban, éppen hat évvel ezelőtt.

Hogy ennyi idő eltelte után is ilyen friss és új érzést keltett a produkció (számos esetben az volt az érzésem, hogy ott, aznap születik meg valami!) arra csak egy magyarázat van: varázslat.

Promóciós videó megtekinthető itt.

(2019. március 29. Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus, Kunert Péter.

Zenei előadók: Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs, Földes Gábor, Kovács Ferenc Öcsi. Fény: Payer Ferenc. Koreográfus és rendező: Duda Éva.

Előadók: Egyed Bea, Jessica Simet, Gaál Júlia, Grecsó Zoltán, Takács László, Csuzi Márton, Újvári Milán, Zoletnik Zsófia és Szabó Mátyás Péter (Tűzmadarak), valamint akrobaták.)