Drago jancar ma éjjel láttam őt 598

Drago Jancar: Ma éjjel láttam őt Jogos az a bíráló nézet, hogy a magyar olvasók zöme (Hírlevélírót ebbe vastagon beleértve) sokkal jobban érdeklődik a nagy kultúrák, mint a szomszédos népek irodalma iránt. Ezért mostantól a Vademecum erőfeszítéseket tesz, hogy célirányos felfedezésekkel szolgáljon. Életem első szlovén regényét, nem is tagadom, ilyen pozitív diszkriminációs célzattal vettem kézbe – de nagyon elégedetten tettem le.

Ez a szűken kétszáz oldalas, izgalmas, kosztümös történelmi regény egyfelől főhajtás egy különleges, a két háború közötti Európából annyira jól ismert modern nőtípus, a magát kereső, a férfiakra mágikus vonzerőt gyakorló, mindenkinek tetsző, kegyeit felületesen és bőven osztogató, kékharisnya előtt. A regényben a hősnőt Veronikának hívják, és 1937-ben Ljubljanában él. Már férjnél van, amikor azzal a kívánsággal áll elő, hogy meg akar tanulni lovagolni. Férje, a korban hozzáillő, belé halálosan szerelmes gazdag gyáros és műgyűjtő megkeresi a lovakhoz legjobban értő katonatisztet. Ez az első bonyodalom. Mert Veronika természetesen beleszeret a Stevo nevű szerb nemzetiségű, snájdig lovastisztbe, és el is hagyja érte a férjét.

Hatalmas társasági botrány következik, de Veronika a választottjával tart a török határon lévő borzalmas helyőrségbe, ahová Stevo büntetésből kerül.

Amikor erről értesülünk, akkor már tudjuk, hogy Veronika végül elhagyta a tisztet és visszatért a férjéhez, akitől sose vált el. Az első rész voltaképpen a háború vége felé egy fogolytáborban játszódik.

Aztán a négy nagy váltás egyike következik. Veronika sorsát összesen öt nézőpontból látjuk – egyenként huzamos időn át. A második szemszög korán megözvegyült, bolondos anyjáé, aki a háború után próbálja kinyomozni hová lett a lánya és a veje. A harmadik nézőpont egy enyhén rokkant német katonaorvosé, aki visszatérő vendég a kastélyban, ahol Veronikáék a háború alatt laknak. Az orvos

lovagiasan és kitartóan, de eredménytelenül udvarol a ház úrnőjének.

A negyedik részben a kastély gazdasszonya szemével látjuk a partizánok elszemtelenedését. Mert Leo, Veronika férje hiába van jóban a németek mellett a partizánokkal is, egy nap a partizánok magukkal viszik a házaspárt. Az ötödik narratíva Ivané, akit a kastélyban afféle ezermester kisegítőként alkalmaztak. Az egykori fiatal férfi, már öregemberként meséli emlékeit, valamikor a hetvenes vagy a nyolcvanas években. Ő is beleszeretett Veronikába, persze csak messziről. Aztán a partizánoknak kezdett súgni, egy nap pedig végleg beállt közéjük. Részt vett abban a nevezetes lerohanásban is. Hogy mi történt Veronikával és a férjével, azt ő is csak öregen tudta meg.

Szép, jó, emlékezetes regény a „Ma éjjel láttam őt”, mert egy konkrét történet örvén sokkal általánosabb dolgokra utal finoman, de félreérthetetlenül. Mihez vezet (szélsőséges körülmények között) egy elejtett, nem komolyan gondolt megjegyzés. Milyen volt a partizánok világa közelről, amikor minden hír ellenőrizhetetlen, amikor a tények tetszés szerint hajlítgathatók. Milyen volt az öreg partizánok lelkivilága, akik Tito öregsége idején egyre hátrébb szorultak. Nekünk magyaroknak: milyen volt az a Jugoszlávia, ami erkölcsileg ilyen ingatag alapokra épült, amit annyira irigyeltünk annak idején, mint a kisebbik rosszat.

A könyvet Gállos Orsolya fordította, kiválóan. Megérdemli, hogy a sorozat szokása szerint nevét a címlapra nyomtatták.

(To noč sem jo videl, Ljubjana, Mondrian, 2010, L’Harmattan, Budapest, 2016, Világ(szép)irodalom, 201 o., ára 2490 Ft, az Európai Unió Kreatív Európa 2014-2020 támogatásával).