Downton Abbey – Michel Engler angol filmje Van olyan, aki nem látta az azonos című tévésorozatot? Ha igen, akkor a kedvükért gyorsan elmondom, hogy a sorozat egy kitalált helyszínen játszódik Yorkshire-ben, egy nagybirtokon, melynek neve Downton Abbey. A történet főszereplői az arisztokrata Crawley család és annak szolgálói. A család V. György brit király (II. Erzsébet nagypapája) uralkodása alatt birtokolja a downtoni birtokot. Az első évad 1912-ben kezdődik, a Titanic elsüllyedése utáni napon, majd 1914-ben ér véget. Lord Crawley és amerikai felesége, Cora három igen különböző, a felnőtt kor határán járó lánnyal és népes személyzettel él együtt. Igen fontos szereplő a lord közelben élő, váratlanul be-betoppanó, özvegy édesanyja, Lady Violet Crawley, akit az angol film és színház nagyasszonya, Maggie Smith játszik. Vagyis ez a sorozat ún. „upstairs/downstairs” (fent/lent) történet, ami célzás az urak és szolgák szobáinak fizikai elhelyezkedésére. Eredetileg három évadra tervezték a sorozatot, de a több mint száz országra kiterjedt váratlan és elsöprő siker után három újabb évad készült, amely szerintem már nem volt képes a korábbi színvonalat tartani. Készült továbbá két karácsonyi különkiadás is. Aztán a rajongók, ahogy lenni szokott, kikényszerítették a mozifilmet. Vajon érdemes volt elkészíteni ezt a maratoni hosszúságú folytatást? A revizoronline.hu portál vadonatúj videó-rovatában („Ítéletidő”) László Ferenc és Merényi Ágnes jót vitatkoznak erről, pro és kontra. Érdekes módon a végtelenül szigorú ítéleteiről ismert férfi kritikus dicséri a filmet, nem fordítva. Az ő leleménye a szeretetteli „kastélypornó” kifejezés, ami arra céloz, hogy a Highclere kastélyban forgatott film készítői által felküldött drónok vagy tucatnyiszor mutatják a szépséges kastélyt mindenféle változatos szögből. De sokszor látjuk a kastély báltermét is, a végtelen folyosókat, ilyenolyan szobáit.