Donáth Mirjam Mások álma_728

Page 1

Donáth Mirjam: Mások álma Különös, emlékezetes önvallomás ez a könyv egy olyan emigránsról, aki végül visszajött. Pedig New Yorkban minden sikerült neki, amit el akart érni. A szerző hangja olykor enyhén erőltetett, ám kétséget kizáróan, kíméletlenül őszinte. A mottó, az ajánlás, a pótajánlás („captatio benevolentiae”) és az előszó után a 14. oldalon vág bele a lényegbe: „Saját kivándorlásom – mely 28 éves koromban kezdődött, amikor Budapestről New Yorkba költöztem – kívülről sikertörténet. Dióhéjban: felvettek a Columbia Egyetemre, ahol mesterdiplomát szereztem újságírásból. Négy hónappal a diplomaosztó után már a New York University padjában ültem, ahol két év alatt még egy mesterdiplomát szereztem, ezúttal gazdasági újságírásból. Ösztöndíjakat nyertem, ezért nem adósodtam el a tandíjak miatt. Állást kaptam »a világ legnagyobb nemzetközi hírügynökségénél«. A hét New York-i év alatt egy napot sem kellett éheznem, és mindig volt fedél a fejem felett. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez utóbbi engem ért szerencse nem szerepelne ebben a felsorolásban, ha a Városon múlik, és nem jóbarátokon). De lettek jóbarátok. Életre szóló is. Férjet is a városban találtam. Életre szólót, remélem. A lányom egy manhattani luxuskórházban született és ajándékba kapta az amerikai állampolgárságot. New York valóban sokaknak ad világraszóló lehetőséget, és ezt azért tudom, mert köztük voltam én is. Mégis. Hét évet éltem New Yorkban, és nem szeretek rágondolni.” A könyv 12 fejezetből áll, mindegyik elején egy lakcím. Mert a könyv írója lakhelyről-lakhelyre hányódott, elképzelhetetlenül kicsi, sötét, olykor nagyon méltatlan helyeken élt, legtöbbször nem is egyedül, úgy, hogy pénzének túlnyomó részét erre kellett költenie. A hét New Yorkban töltött év alatt mindig sikerült elérnie, hogy a karácsonyokat Magyarországon tölthesse. Részben ennek ürügyén mesél saját gyökereiről – ez egy nagyon szép rétege a könyvnek. (Apja az ismert,


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Donáth Mirjam Mások álma_728 by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu