Danyizoltanadogeltakarito

Danyi Zoltán: A dögeltakarító „Minden nyugalom indokolatlan, mint kagylóban a gyöngyszem” – ezt a szép szentenciát lehet olvasni a regény 141. oldalán. És az első része: „P megnyugszik, mert nem tudja még…” Ha még tovább hátrálnánk a szövegben, újabb szereplőket, újabb bonyodalmakat találnánk.

Az Aegon Művészeti Díj döntőseinek bejelentéséhez közeledve igyekszem elolvasni minden esélyesnek tűnő könyvet. Így került a kezembe az 1972-es születésű, eddig költőként ismert, délvidéki származású szerző első regénye, amely a napokban nyerte el a szekszárdi illetőségű Mészöly Miklós díjat.

A regénynek „őszinte” címe van, gondolom alaposan megszűri az olvasókat. Olyan írók adnak ilyen címet, akik a kevesek elismerésére hajtanak. Így csak egészen megrögzött irodalomrajongók veszik kézbe a könyvet. Ők viszont elnyerik jutalmukat.

Bonyolult, de jól konstruált, erős levegőjű, letehetetlen, sűrű szöveg, egy magát kereső ember kálváriájáról. A középkorú férfi, akinek a nevét sohasem tudjuk meg, egyre lejjebb csúszik. Megtudjuk, hogy Újvidéken nőtt fel, a borzalmas katonaélmények után, aztán „svercelésből” (határmenti benzincsempészésből) tartotta fenn magát.

Sorrendben jött, valószínűleg ezután az útkaparás – amikor harmadmagával az utakat járta egy teherautóval, és az elütött állatokat kellett elszállítania egy dögkúthoz. Aztán egy gazdag barátja megbízásából dolgozott egy Splitben található luxusvilla befejezésén, akkor lakást, autót is kapott. A regény idejében azonban már ezeken a fázisokon túl van, és először azt hisszük, a végső lecsúszás tanúi vagyunk. De ahogyan áramlanak a gondosan megkomponált, időnként mondatról mondatra más idősíkban játszódó emlékek, azt érezhetjük, hogy a lecsúszás lassul. A regény nem szűkölködik tragikomikus, szorongató epizódokban sem, látogatás egy budapesti kurvánál, autós araszolás az Andrássy úton, kényszerű vizelési ingerrel súlyosbítva, és

persze állandóan feltolulnak a rettenetes katonaélmények… A főhős állandóan úton van. Hol Berlinben, hol Budapesten, hol Szentendrén keresi a megváltást, pedig gyerekkorától Amerikába vágyik.

A dögeltakarító Jugoszlávia szétesésének is a regénye, úgy, ahogy csak egy látszólag nem érintett vajdasági magyar láthatta. A szerző alkalmaz néhány ügyes regénytechnikai fogást: középtájon megjelenik egy P. nevű jómódú férfi, aki szikvíz nagykereskedő, és ideig-óráig azt hisszük, hogy ez főhősünk maga. Életének egy sikeres szakaszában, aztán kiderül, dehogy.

A magát kereső férfiakról szóló regényektől valósággal roskadoznak a könyvtári polcok. Ilyen regényt mégse írt senki. Mert az öngyógyítás valószínűleg hatásos, az utolsó fejezetben, a tengernél, ahol sikerül azért néhány morbid emléket előbányásznia kimeríthetetlen dögeltakarító élménytárából, sőt a tengerből egy emberi láb is előkerül… Mégis, nem tudjuk elnyomni az érzést, hogy az ismeretlen, hősies tulajdonságokkal egyáltalán nem rendelkező főszereplő itt a tengernél útkeresésének a végére ért, és innét valóban élni fog.

Irodalmi könyv, nem vitás, de megérdemli a figyelmet. Nem pusztán „hegycsúcs típusú” könyv (amelyet mindvégig szenvedés olvasni, de a tetejére érés mámorító). Ezt a könyvet jó volt olvasni – abbahagyása nem merülhetett fel. Nem lennék meglepődve, ha felkerülne az Aegon-díj esélyesei közé.

(Magvető, 2015, 258 o., a borító Pesti Emma Itt élni azt nem lehet…

I-II. című festményének felhasználásával tervezte Pintér József. Ára 2990 Ft.)