Dacia clay bűvészmutatványa a heti classical classroom podcaston 600

Dacia Clay bűvészmutatványa a heti Classical Classroom podcaston A klasszikus zenei tájékozottság után manapság sajnos egyre kevesebb fiatalember vágyik. Ijesztő a tudásmennyiség, ami – látszólag – kell ahhoz, hogy valaki eligazodjon. Pedig nem kell hozzá sok. Érdemes a „slágereknél” kezdeni, közben megvenni Harold C. Schönberg A nagy zeneszerzők élete című könyvét (magyarul is megvan). Utána a tanácsom elágazik, a személytől függően. Már csak azt kérdezném meg, tud-e angolul. Mert elképzelni se lehet az USA-beli Houston városának közrádiója által előállított Classical Classroom podcastot.

(A tanácsadás képzeletbeli, nem szoktak hozzám ilyen kéréssel fordulni.)

A texasi Houston, az USA negyedik legnagyobb városa, amelynek jelenleg kb. 2.3 millió lakosa van, Budapestnél háromszor nagyobb területen. Jártam ott: csodálatosan kulturált város, fontos, modern művészeti múzeummal, két évenként ismétlődő hatalmas fotófesztivállal (ott voltam meghívott „portfólió-átnéző”). Ott készül ez a hallatlanul könnyed és magas mesterségbeli tudással előállított podcast. A bevezető soundbite-ban (zenés-szöveges szignálban) a műsorvezető, a tüneményes Dacia Clay megvallja, hogy ő egy zenei könyvtár munkatársa, de van egy nagy titka: nagyon keveset tud a klasszikus zenéről. A műsor által szeretné fejleszteni a tudását, amiben meghívott vendégei vannak segítségére. A műsor honlapján pedig ez a bevezető: „There’s a rumor going around that classical music is hoity toity. At Classical Classroom, we beg to differ. Come learn with classical music newbie Dacia Clay and the music experts she invites into the Classical Classroom.” A hoity-toity kifejezés nagyon haladó angol: valami olyat jelent, hogy magát túlságosan nagyra tartó.

Legutóbb, a 131-es epizódban a hihetetlenül csibészes, mégse idétlen Dacia Clay Tamara McClay zongoraművésznővel beszélgetett Liszt Haláltáncáról, amelyet nemrég vett fel. Végighallgatták együtt

csaknem a teljes zongoraátiratot (az eredeti ugyanis, mint tudjuk, egy zongoraverseny), és közben beszélgettek. Bármilyen furcsa, de a módszer nem zavaró. (Mármint hogy közben nem zárják el a zenét. Le se halkítják.) Lisztről is mindenféle újat megtudtam, holott azt hittem, ez már nem fordul elő velem, vagy legalábbis nem egy efféle műsorban.

A 38 perces podcast meghallgatható itt.

Dacia Clay masters fokozatát valóban könyvtárosként szerezte 2009ben. Amint a fényképen látszik, íróasztalánál állva szeret dolgozni, és nem annyira szemtelenül fiatal, mint amennyire hallatszik. A rádió/podcast műfaj abban is csodálatos, hogy egyes személyiségei örökre fiatalok tudnak maradni.