Csokistvanaderuseletfestoje

Csók István, a derűs élet festője A Vademecum egy régebbi számában már köszörültük a nyelvünket azon, van-e értelme minden évben emlékévet rendezni (különösen a nagyon sikeres Ybl-év után, mikor a szemmel alig látható méretű és képességű emlékév-adminisztráció tavaly is képtelen volt megbirkózni a feladatokkal, talán éppen azért, mert már az idén februárban nyíló Csók-emlékkiállítás miatt főhetett a fejük). Ami azonban a botrány határait súrolja, az a www.csok150.hu honlap, amely csakis a propagandát szolgálja, Tudástár című menüpontjában még a kiállítás műtárgyjegyzéke sem található meg. A jegyinformáció pont alatt pedig a jegyek ára nem derül ki.

Szó se róla, Csók István jelentős mester, és ez a kiállítás – mintegy 60 kulcsművével – méltó módon idézi fel emlékét. Ám hiányzik belőle az a plusz, amelyet egy szakintézmény képes hozzáadni, ha a projektet sajátjának érzi (gondoljunk csak a néhány évvel ezelőtti Derkovitskiállításra, amelyet a Nemzeti Galéria állított elő – megnyaltuk mind a tíz ujjunkat mi magunk is). Igaz is, ez a kiállítás a 2011-es székesfehérvári emlékkiállítás szűkített változata.

A tárlathoz írott bevezető csekély különbséggel megjelenhetett volna a hetvenes években is, akkor írtak ilyeneket a falra: „A születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezett emlékkiállítás tisztelgés Csók István festői nagysága előtt.” A kiállításhoz nem kapcsolódik katalógus (talán csak készül?). Ám hiába a kifogások, a volt testőrkaszárnya két emeletét betöltő kiállítást igencsak magával ragadó dolog végignézni. A magyarázó szöveg tömör és jól igazít el, és szellemes, ahogy az ablakok elé helyezték őket – egy ideig keresgéltem a szememmel a vetítőket, de persze nem volt szükség rájuk. A fényképek, a régi tárgyak sokat hozzáadnak a festő élethelyzeteinek felidézésével. Megdöbbentő, hogy Csók nyolc évtizeden át festett – megnézhetjük legutolsó, be nem fejezett vásznát is. Különösen érdekesek a folyosókon elhelyezett fotódokumentumok.

Egy kiállított dokumentumból megtudhatjuk, hogy Horthy Miklós legkegyelmesebb módon hozzájárult ahhoz, hogy a művész elfogadjon egy belga kitüntetést. A képek, amelyek előtt a legtöbbet álldogáltam: A tavasz ébredése (1900), Műteremsarok (1905), Feleség kék ruhában (1905 körül).

Jó kis film, az Élő örökség sorozatból, szerzőit nem sikerült kideríteni: www.youtube.com/watch? feature=youtu.be&v=kuVpNSM9370&app=desktop Az emlékkönyvben leszármazottak bejegyzésére bukkantam: „Köszönjük, hogy az utódaid vagyunk. Csók István Vajk 6 éves.”

(Kurátor: Gärtner Petra, nyitva július 5-ig, hétfő kivételével 10-18 óráig. A jegy ára 2000 Ft. Fényképezni mobiltelefonnal sem szabad – ki tudja, miért. Ezt a szabályt a beszámoló kedvéért csúnyán megszegtem.)