Csabailaszloszarazevszak

Page 1

Csabai László: Száraz évszak (Páros novellák) A páros novella mint műfaj a szerző leleménye. Az összesen tizenhat kötetbeli novella (mindegyik önálló címmel) páronként közös, sorszámozott címet kapott. A párokban mindig van közös dolog, de mindegyikben másféleképpen. Van, hogy a nézőpont fordított, előbb a férj, aztán a feleség, van, hogy ugyanannak a szereplőnek egy másik kalandja, van, hogy az első novella mellékszereplője a párnovella főszereplője. Van, hogy ugyanannak a településnek a tavaszáról, illetve az őszéről szólnak az egyes darabok – melyek terjedelme igen nagy oldalszám-ingadozást mutat. A Nyíregyházán (pardon: Nyárligeten) élő szerző már befutott írónak számít – két, nagy sikerű Szindbád bűnregényét mi is lelkesen ismertettük, itt és itt. Ez a könyv új állomás az ízig-vérig realista író pályáján. Első könyve novellafüzérnek álcázott regény volt, egy nyomozó pályáját követtük, egyik fejezetről/bűnesetről a következőre. A következő, jóval vastagabb könyve Szibériában játszódik, ahová a Szindbád becenevű Schiffer nyomozót málenkij robotra hurcolták. A Száraz évszak című kötet az elbeszélő technikák jó néhány válfaját felvonultatja, de sohasem trükköző módon. Amennyire régebbi könyvei fegyelmezettek voltak, éppen annyira felszabadultak ezek a novellák. Mintha egy külföldi íróösztöndíj ideje alatt az lett volna a kitűzött feladat, hogy a lehető legtöbb műfajban meg kell mutatni az oroszlánkörmöket. A könyvről leginkább a tágasság juthat az olvasó eszébe. Idő- és földrajzi értelemben egyaránt. Az egyik írás főhőse egészen DélAmerikáig utazik, hogy megtalálja a nőt, akit életében csak egyszer látott a villamoson. A velőtrázóan pontos és emlékezetes két katonatörténet évtizedeket hidal át. A rác cukrász világszép lányát tízéves korától követjük nyomon, és hetvenévesen lép valami egészen váratlant. Sokszor lehet olyan érzésünk, hogy regénycsontvázakat


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.