Caroltoddhaynesfilmje

Carol – Todd Haynes angol-amerikai filmje A tévében a frissen megválasztott Eisenhower elnök beszél, innét tudjuk, hogy ez a minden ízében tökéletes, simogatóan otthonos, kosztümös film 1952 végén kezdődik. Egy kávéházban egy fiatalember felismer egy csinos fiatal lányt, aki egy idősebb nővel komolyan beszélget az egyik asztalnál. Odamegy hozzá és kiderül, hogy ugyanarra a partira készülnek. Így megszakad a hölgyek beszélgetése, a fiatalabbik az esőben taxival indul a bulira és az esős taxiablakon keresztül bámulja az esti utcát – a filmtörténet egyik legszebb, legjelentőségteljesebb utcai esős jelenete.

Aztán hátrálunk az időben, kiderül, hogy Therese, a fiatal lány, eladó egy luxusáruház játékosztályán. Egy nap betér oda egy gazdag, elragadó tekintetű, elvarázsolt aurájú hölgy, hogy a kislányának ajándékot vegyen. Házhozszállítást kér, és ott felejti a finom, drága szürke bőrkesztyűjét. Ezt Therese visszaküldi neki postán. Carol, a hölgy, telefonon megköszöni, és meghívja Therese-t egy kávéra. A nehezen induló beszélgetésben megtudjuk, hogy Therese imád fényképezni, Carol meg válófélben van. Aztán meghívja magához is kávézni. A cselekmény lassan és természetesen csordogál, megtudjuk, hogy Therese-nek egy újságíró fiatalember udvarol, aki a New York Timesnál dolgozik, akinek komoly tervei vannak vele…

Ha valaki nem olvasta volna a beharangozó leírásokat, innét már nyilvánvaló, hogy ez a film a két nő szerelméről szól. Mégsem hasonlít semmilyen eddigi hasonló filmre. Egyrészt nincs benne semmilyen aktivizmus, nem leleplezi le a társadalom képmutatását – ez a film készítőit egyszerűen nem érdekelte. Ez a film egy finom kamaradráma, ami ráadásul (valószínűleg) hepienddel végződik. Cate Blanchett-et mennyi filmben láthattuk! Most mégis olyan erős az első jelent, hogy szinte meg se ismerni őt. A fiatalabb nőt az egyre ismertebb Rooney Mara játssza, ő alighanem most jutott a csúcsra.

A cselekmény nagy része az országúton, motelekben játszódik, nem árulom el, hogy miért. A két nő egymás felé araszolásának csigalassúsága bámulatosan természetes. Ezt a kapcsolatot nyilvánvalóan nem a testi vágyak hajtják. Ez egy gyönyörű szerelem.

Az ember a film nézése közben olyan hangulatba kerül, amilyet talán serdülőkorában érzett, amikor egy lánnyal néhány perc alatt olyan kölcsönös vonzáskörbe került, és érzi, hogy nemcsak az ágyába vágyik, hanem valami nagy lélekazonosság is fennáll, végződjék ez akárhogy, örökre barátok maradhatunk… és ezt nézők millióival képes elhitetni, férfiakkal, nőkkel egyaránt.

A filmnek vége felé újra elérkezünk a kezdő kávéházi jelenethez.

Micsoda beszélgetést szakított meg az első jelenetben látott fiatalember!!

A film néhány perc múlva véget is ér, Therese befurakodik egy zsúfolt luxusétterembe, ahol Carol nagyobb társasággal vacsorázik (ő maga mesélte, hogy ott lesz), a két nő szeme egymásba fúródik. Therese szeme azt mondja, hogy ő eldöntötte, ő mindent akar… Carol először mereven néz, aztán megjelenik az arcán egy gesztus. De a mozdulat mintegy negyedénél (!) a vászon kifeketedik. Vége!

Nagyon érdekelt a film titka, kiderült, hogy hét évig „fejlesztették”, közben ötször írták át a forgatókönyvet. És képzeljék, ún. super 16 mm-es filmre vették fel, arról nagyították 35 milliméteresre. Vagy egyenesen digitális hordozóra, ezt nem is értettem. Ettől keletkezett a képek különös, szemcsés textúrája. Amit nem lehet észrevenni, csak érezni, hogy valahogy „más.” Hat Oscar-jelölést kapott, egyet se nyert el, de biztos, hogy maradandó nyomot hagy, mint minden idők egyik legszebb szerelmes filmje.

Előzetes itt.

(2015, Patricia Higsmith The Price of Salt című regénye alapján a forgatókönyvet írta Phyllis Nagy, a további szerepekben Sarah

Poulson, Kyle Chandler, Jake Lacy, fényképezte Edward Lachmann, vágó Affonso Gonçalves, zene Carter Burwell, jelmez Sandy Powell.)