Cafeliberte

Café Liberté A Szabadság kávéház 1902-ben nyitott ki a mai Batthyányi örökmécsesre néző sarkon, a lebontott hatalmas kaszárnya, az Újépület egyik saroképülete helyén. Fiatal koromban a rossz emlékű Spartacus söröző működött itt, aztán változó nevű és sikerű helyek.

Néhány éve újra Szabadság kávéház néven nyitott ki a kávéház/étterem, volt benne egy életnagyságú bábú, Ady Endréről, ha az ember közelebb ment, akkor azt látta, hogy éppen a Harc a nagyúrral című örökbecsű versét írja. (Azt valóban itt írta.) Az étterem azonban nem találta a kuncsaftjait, pedig egy időben hazaffyas esteket is szervezett, ki tudja milyen sikerrel. Néhány évi működés után bezárt, elkezdték szétverni. Aztán kiírták, hogy itt majd Liberté néven nyílik új hely. Ez tetszett: hagyomány is, újítás is. Karácsony előtt két nappal már embereket láttam bent, ott ólálkodtam, amikor egy távoli ismerősöm, a neves építész rémköszönt, beinvitált. Az ő irodájának év végi buliját tartották aznap este, ezzel tesztelték a konyhát és minden egyebet. Bemutatott a tulajdonosoknak, a fiatalabb társ pincétől a padlásig megmutatta az intézményt. Igencsak megnyerte a tetszésemet, amit láttam. Szokás szerint a fürge welovebudapest.com most is megelőzött, ugyancsak szokás szerint lelkesedve pártolja az újat. Juhász Norbert képeit onnét vettem kölcsön – sokkal jobbak, mint az enyémek. Pákozdi Nóra így méltatja cikkében a helyet: „A grand café titulus egyáltalán nem túlzás, ezt csak az igazán nagystílű kávéházak viselhetik. Méreteiből és enteriőrjéből fakadóan éppen ideális ez az elegáns, múltidéző megnevezés. Enteriőrjében a ’70-es évek Amerikáját hozza: feketével, fehérrel, barnával, sok növénnyel, bársonyfelületekkel, márványasztalokkal. (…) A Libertében van valami örökérvényű elegancia, könnyedség és épp csak egy kicsit nagyzolós pimaszság.” Az egész, az ételekre is kiterjedő cikk elolvasható itt.

Persze nem bírtam ki, egy új év utáni napon máris felkerestem. A pincérnőket mintha nem szakirányú, hanem modelliskolából válogatták volna, kellemes csalódás volt, hogy nem csak kedvesek, de szakszerűek is voltak. Régebben szokásos helyemre, az eltűnt Ady bábúhoz ültem. Ezt nem javaslom – nagyon hangos tud lenni a mosogatáshoz használt vízsugár, és egyébként is jobb, ha az ember nem látja a pultot oldalról, a sebtében odatett kabátok halmát és egyebeket. Ezen az oldalon volt egy félrecsúszott design-elem is, Azóta biztosan helyére tették, a gyönyörű fényképek mellé mégis oda tettem a két sajátot. Az étel kifogástalan volt. Persze kicsit drága…

Lehetséges hogy az árakat nem az e háztömbben irodát bérelő kicsiny, de ambiciózus alapítványok igazgatói pénztárcáihoz méretezték.

Javasolni fogom, legyen ebédmenü, akkor lehet, hogy ide fogok szokni.

(V. Aulich utca 8. A Baldaszti csoport tagja.)