Budapest holland baratoknak

Page 1

Mit mutassak a sokadszorra visszatérő holland barátoknak Budapesten? Már a Vademecumban is elsütöttem legalább egyszer a kis történetet az Anneke van Huisseling nevű barátnémről. 1982-ben egy esküvőre érkezett, és hozzánk lett beszállásolva akkor friss barátja társaságában. A Budapesten eltöltött néhány nap után – miután kitettem a lelkemet, hogy jó hírét keltsem a városnak, amelyről akkor még eszem ágában sem volt könyvet írni – azt kérdeztem: – Na és hogy tetszett Budapest? Kicsit töprengett, közben rám sandított, és azt felelte: – Jaj, hát Budapest gyönyörű. Olyan, mint egy római provincia, néhány évtizeddel azután, hogy a rómaiak távoztak… Akkor nagyon fájt a dolog, de be kellett látni, igaza volt. Aztán a rendszerváltás után nem sokkal visszatértek, és alig hogy a repülőtérről beértünk a városba, hamiskás mosollyal így kiáltott fel: – Mi történt?! Visszatértek a rómaiak?! Erre csak azt tudtam válaszolni (félig viccből), hogy nem, mi voltunk a rómaiak, mindvégig. Csak akkor nem látszott… Legutóbb négy éve voltak itt. Most aztán mit mutassak neki? Hogy mutassam be az országot, a lehetőség szerint hűen? Nem látták még — a Gozsdu udvart működés közben, — a 360 fok bárt a Párizsi Nagyáruház tetején, — a felújított Zeneakadémiát, — az Espresso Embassy kávéparadicsomot és a hasonszőrű helyeket, — a Villa Bagatelle-t, — a felújított Kossuth teret. Itt ugrott be a mentő ötlet. Budapest története, szobrokban elbeszélve. Címe: a szép, a rút, a ciki és a kortárs. Felsorolok néhányat az állomások közül. Döntse el a Nyájas Olvasó, melyik hová tartozik. Hogy nem tetszik mindegyiket ismerni?


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.