Botta dénes névjegyek

Botta Dénes – Püspöky István – Vertel Beatrix: A névjegy története Ezzel a nagy, szép, súlyos könyvvel egy barátném lepett meg, talán ő is ajándékba kapta. Jól számított: egyszer láttam egy boltban, de elmulasztottam megvenni, és azóta is öntudatlanul sóvárogtam utána.

Mert évtizedek óta gyűjtöm a névjegyeket, ha rendszerezésüket egyre halogatom is. Fésületlen gyűjtemény az enyém – csak a rovatokat jelöltem ki. Az igazi gyűjtőktől eltérően nekem a csúf, az idétlen is érték, mint korunk lenyomata.

Ez a nagy alakú, gondosan tervezett könyv csak az 1945 előtti Magyarország névjegyeivel foglalkozik, illetve egy-egy jegyzet erejéig a műfaj európai eredetével. Állítja, hogy a névjegy, mint olyan Padovából indult el, valamikor a 16. század elején, amikor ott tanuló német diákok kis cédulát hagytak maguk után sikertelen látogatás esetén, de ezt még senkinek sem sikerült alátámasztania. A mai értelemben névjegynek nevezett papírfecnik XIV. Lajos udvarában voltak először használatosak. A 18. században egy ideig előre nyomtatták a díszes kereteket, s azokba kézzel írták be a neveket.

Carte de visite-nek, azaz vizitkártyának hívták őket, és eredetileg csak személyes látogatáskor használták. Lassanként érkezéskor is ezt nyomták a cseléd kezébe, amikor ajtót nyitott, hogy bejelenthesse a vendégeket.

Részletesen foglalkozik a könyv a megszólítások, a címek történetével is. Idézi ugyan Mikszáth gúnyos megjegyzésit a rangkórsággal kapcsolatban, mégis ez a könyv lényegében egy – nagyon kicsit talán önironikus – szerelmi vallomás a régi úri világhoz.

Azt hittem, mint botcsinálta gyűjtő mindent tudok a névjegyekről. Azt tanultam az egyetemen, hogy a háromágú korona köznemességet, az ötágú bárói, a kilencágú grófi rangot jelentett, azt viszont nem, hogy szokásban volt behajtani a névjegyek valamely részét, s ezzel üzenni.

Azt se tudtam, hogy Ferenc Józsefnek is volt névjegye. Ez volt ráírva:

„Der Kaiser von Österreich und Apost König von Ungarn”. Vajon mikor használhatta?

Bő teret szentel a könyv a művésznévjegyeknek. Itt van Ady párizsi névjegye, ami némileg gyerekesen felsorolja, hogy milyen lapoknak a tudósítója. Aztán a Nyugat névjegye, vagy inkább üzenőcédulája, amelyen Osvát Ernőt kérlelte, hogy ugyan kísérje már ki a párizsi vonathoz. (Kissé esetlen dolog, hogy ebben a fejezetben az írók és költők unalomig ismert idézetei szerepelnek, amelyeknek semmi közük a névjegyekhez.)

Az is érdekes, hogy milyen sok névjegyen használnak rövidítést.

Bartók hozzá illő, spártai küllemű névjegyén például ez szerepel foglalkozásként: „Orsz. Magy. Kir. Zeneakad. tanár”. Pedig igazán lett volna rajta hely.

Az ember nem érti, hogy ez a súlyos, vastag papírra, több színnel nyomott album hogy jelenhetett meg – (feltüntetett) szponzor nélkül – „mindössze” 7900 forintos áron. A tervezés ez esetben nyilván összefolyt a szerkesztéssel, de így is ritkaság, hogy a két tervező társzerzőként szerepel.

(Medicina, 2005, 19 x 34 cm, 199 o., tervezte Püspöky István és Vertel Beatrix, fotó: Püspöky Apor, nyomtatta és kötötte a Keskeny Nyomdaipari Zrt., ára 7900 Ft.)