Borisz akunyin kémregény 593

Borisz Akunyin: Kémregény Az írói karrierért pályáját elhagyó szociológus, történész, üzletember példája nálunk sem ismeretlen. Gondoljunk csak Závada Pálra, Szilasi Lászlóra, Kerékgyártó Istvánra. Olyan íróról idehaza nem hallottunk, aki negyven körül vágott bele az írásba, és hajszálpontosan a magas és a szórakoztató irodalom közé pozícionálta magát, és azóta ott tanyázik, nagy nemzetközi, sőt filmsikereket is aratva.

Akunyin grúz születésű, eredeti neve Grigorij Cshartisvili. Két éves kora óta él Moszkvában. Az Akunyin mellett az Anatolij Brusznyikin és Anna Boriszovna írói álnév alatt is kiadott könyveket. Eredetileg japán szakos, jó ideig szerkesztő, műfordító volt. A Könyvesblog 2015-ös interjújában ezt mondta. A tucatnál is több, a cári Oroszországban játszódó Fandorin-krimi után 2005-ben egy olyan sorozatba kezdett, amelynek darabjai más-más műfajhoz tartoznak.

Ifjúsági regény, családregény, fantasztikus regény, kémregény.

Az egyik két ünnep közötti olvasmányom éppen ez utóbbi műfajhoz tartozik.

A Kémregény 1941 nyarán játszódik, a legelső, Berlinben játszódó fejezet kivételével végig Moszkvában. Témája a német és a szovjet titkosszolgálat birkózása. Egymást dezinformációval bombázzák: megtámadja-e az akkor megnemtámadási szerződésben álló Németország a Szovjetuniót vagy sem. Első hallásra ebből a témából nem lehet jó könyvet írni, hiszen kívülről fújjuk a történelmi tényeket.

Akunyin sikerének az a titka, hogy nagyon közel megy az eseményekhez, jó a szituációteremtő képessége és a párbeszédekhez is van érzéke. Főszereplője egy soha nem létezett figura, egy történelmi mellékszereplő, az ő szemén láttatja a dolgokat – pontosan ahogy Walter Scott óta az a történelmi regényekről szóló nagykönyvben meg van írva. Esetünkben ez a hős Jegor Dorin, egy szépreményű, kémkiképzést kapott fiatalember, aki a regény elején átmenetileg egy bokszolói sportállásban dekkol. Talán azért, mert félig német

anyanyelvű – nagyszülei egy német kolhozban éltek, és ő sok időt töltött ott.

Egy nap az edzőteremben felkeresi őt egy idősebb, különleges katonatiszt, aki tehetségéhez mért állást kínál neki, az újjászerveződő német ügyosztályon (1939-ben ezt az osztályt – a regény szerint legalábbis – a németekkel való nagy összeborulás után feloszlatták).

Jegor igent mond, és hamar a dolgok sűrűjébe kerül.

A regényt olvasva az embernek hamarosan az az érzése támad, hogy Akunyin végsőkig kiaknázza a kémregény műfaj hagyományos eszköztárát, és egyáltalán nem kacsint ki a sorok mögül, mégis kicsit kineveti a műfajt. Tökéletesen ki van feszítve minden, lényegében hiteles (legalább is hihető) minden, mégis… Ilyen könyvet csak a 21. században lehetett írni.

Lassanként egyre többet megtudunk a hatalmas államgépezet működéséről, s mivel nagy a tét, egészen fel, Sztálinig. Egy nap aztán el kell tüntetni egy német hullát, oly módon, hogy a németek elhiggyék, hogy az illető természetes halált halt. Ekkor történik valami egy trolibusszal, ami jelképi erejével napokig kísérti az embert. Egy ponton a cselekmény nagyon nekilódul, és a könyv abszolút letehetetlenné válik. A végkifejletet viszont nem lehet kitalálni. Az már alig burkoltan a sztálini rendszer gyökereiről szól. „Még sosem volt annyi türelmem vagy tehetségem, hogy olyannak írjak meg egy történetet, amilyen tökéletesnek embrióformában létezett. Valami mindig elvész útközben. Olyan ez, mint egy kancsó vízzel futni, valamennyit mindig kiöntesz. A legjobb regényeim azok, ahol az eredeti tartalomnak mondjuk csak az egyötöde ment pocsékba.

A leggyengébbek pedig azok, ahol a fele.” – nyilatkozta az író a Magyar Narancsnak. Kíváncsi lennék, hogy ebben a regényben szerinte mennyi az arány. El sem tudom képzelni, mi maradhatott ki ebből a sűrű, izgalmas, kicsit meseszerű regényből, amelynek bőven vannak tanulságai a mai világ számára is.

(Spionszkij roman, Asztrel, Moszkva, 2012, magyarul Európa, 2016, fordította Iván Ildikó, a borítót Tabák Miklós tervezte, 450 o., 3490 Ft.)