Bonyolult felirat Radnóti Miklós könyvespolcán
Fiatal koromban azt hittem, alapvetően kétféle ember van: aki kölcsönad könyveket, és aki nem. Radnóti Miklós az utóbbiakhoz tartozott, és alaposan meg is indokolta, miért. Talán nem akarta, hogy szimplán irigynek gondolják...
Egyébként most már van egy harmadik féle is, aki a neki tetsző könyveket rutinszerűen elajándékozza barátainak és szeretteinek. Ilyet pillanatnyilag csak egyet ismerek: magamat.
Valaha sokat jártam az Akadémiai Könyvtárba, azonban pályakezdőként nekem nem járt saját hely. Kaptam, ami jutott. Mígnem egyszer Bence György, filozófus megsértődött valamin, és kijelentette egy kisebb társaságban, a Könyvtár előterében, ahol éppen ott voltam, hogy ő ma van utoljára, ezután csak kölcsönözni fog. Hirtelen ötlettől vezettetve megkérdeztem, nem örökölhetném-e a helyét. Dehogynem – mondta, és azonnal odavezetett Kati nénihez, a ruhatáros hölgyhöz, és elmondta neki, hogy ő már nem jön, és erre a fiatalemberre szeretné hagyományozni a 11-est. Semmi akadálya, mondta a hölgy, hozzátéve, hogy ugye ismerem a rendet: ha 11-ig nem érek be, akkor kiadhatja másnak is. Persze, mondtam. És évekig ott dolgoztam, a dunai – sőt lánchídi – kilátással teljes olvasóhelyen.
Mindaddig, amíg 1982-ben át nem költöztették a könyvtárat a szomszéd házba, az ún. Akadémiai Bérházba.
Ha negyvenkét év alatt betettem volna oda a lábam, akkor biztosan láttam volna ezt a megejtő feliratot, amely valaha Radnóti Miklós könyvespolcán volt olvasható. De nem így volt.
Most azt is mondhatnám, hogy milyen klassz facebook oldala van a Magyartanárok Egyesületének, ők tették ki ezt a képet. De sajnos ott sem jártam az életemben soha, pedig biztos érdemes lenne. Az én Facebook folyamom árja dobta fel az ő posztjukat.
Az írógéppel készült papírlapon ez olvasható:
„TE A LEGJOBB BARÁTOM VAGY, DE MÉG NEKED SEM ADOK KÖLCSÖN KÖNYVET, MERT
a/ a könyvtáram kézikönyvtár, minden könyvre szükségem lehet munkám közben,
b/ az írók azért halnak éhen, mert az emberek kölcsönkérik a könyveket s nem veszik meg. Egy verseskönyvből száz példányt adnak el és ezren olvassák igen gyakran.
c/ Nincs pénzed rá? Nekem sem volt és mégis vettem. Azért vagyok ily sovány.
d/ Végül, – igen régen föltaláltak egy szellemes intézményt, kölcsönkönyvtár a neve. Havonta egy pengő a kölcsönzési díj. Ha sokan iratkoznak be, sok kölcsönkönyvtár létesül és a kölcsönkönyvtár is csak megveszi a könyvet.
e/ Figyelmedbe ajánlom a közkönyvtárakat is.
Budapest, 1935. október hó”
