Bontások Budapestan tegnap, ma, holnap 633

Page 1

Bontások Budapesten tegnap, ma, holnap A minap a Kamermayer térről a Szervita tér felé indultam, és meglepődtem a látványon. Eltűnt a 70-es évekbeli irodaház, mögüle pedig kibukkant a Phönix-ház. (Biztosító székház, tervezte Quittner Zsigmond, 1912.) Ezzel egyidőben bontják a garázst is (máris eltűnt kedvenc, titokzatos graffitim), és a minden ízében szorosan a szerviták templomára csimpaszkodó, borzalmas telefonközpont épületét is. Persze nem tér lesz a helyükön, a főváros nem rendelkezik befektetni való pénzzel, amivel megszerezhetne és lebontathatna méltatlan épületeket. Ha én lennék a mai városvezetés helyében, a 2019-ben következő választáson azzal kampányolnék, hogy bejezem a Városháza torzót a Károly körúton. Még ennél is nagyobb lehetőség kínálkozik a Lipótváros mélyén, a Falk Miksa utca és a Honvéd utca között meghúzódó két tömb „leváltása” révén. (Erről már egyszer elmélkedtem.) Ha építenének új Honvédelmi- és Titokminisztériumot, akkor a földig lehetne rombolni a mostani erkölcsileg és látványilag is igencsak elavult épületeket. Kivéve persze a műemlék Valero Selyemgyárat. A két tömb egyike a reformkori épülethez illeszkedhetne, a másik a 21. század terepe lehetne. A Falk Miksa utca keleti oldala újabb galériákat fogadhatna be. Remek helye lehetne az állítólag formálódó Cinematheknek, vagy más kulturális intézménynek. Addig is visszafojtott lélegzettel várjuk, hogy a Szervita téren emelendő új épületek valóban olyan légiesek, egyszerűek, a környezettel nem hadakozók lesznek, mint a látványterveken, itt, ebben a cikkben.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.