Bodorjohanna

Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem Szeretek női memoárokat olvasni, ezek ugye olyan élmények sűrítményei, amelyek egy hímneműnek soha nem adatnak meg. Bodor Johanna, a sikeres táncosnőből lett még sikeresebb koreográfus most találta elérkezettnek az időt, hogy elmesélje gyerek- és ifjúkorát.

Műveltsége von haus aus jött: az erdélyi magyar irodalom egyik központi alakjának, Bodor Pál írónak, publicistának, szerkesztőnek a kisebbik gyermeke. Az erdélyi irodalom jelesei szinte teljes számban bejáratosak voltak a házukba.

A könyv legnagyobb része arról a két évről szól, amikor a balettakadémiai végzős Johanna egyedül marad a bukaresti házban, mert régebben Magyarországra áttelepült apja után anyja is Magyarországra költözhetett. Ő pedig névházasság révén készült az emigrációra. Amikor az alaphelyzet kiderül, az olvasó zsebében kinyílik a bicska: hogy tehettek a szülők ilyet az édes gyermekükkel?

Ugyan mi történt volna, ha BP később kezdi meg budapesti életét? Így olyasminek tették ki a törékeny majdnem balerinát, amit kevés eséllyel élhetett túl.

Ennek a tű fokán való hosszadalmas, rettenetes átbújásnak a fordulatos, néha esetlenül, de őszintén elbeszélt története a könyv. Az egyik fő téma a romániai rendszer mindennapjainak tárgyi környezete, aminek jellemző kis epizódja a találékony módon vasalóval alulról felfűtött asztallapon forralt kávévíz (mert a vízforraló hiánycikk lett, mint szinte minden). A másik téma a balett-táncos formálódása, a nagyszerű mesterek, az értékek tiszteletének világa. A harmadik téma természetesen a szerelem. Az igazi, amelyet szinte azonnal a szemétre kell dobnia, mert nem tesz le a kivándorlásról (öt évvel a Conducator halála előtt vagyunk, nyilván az élhetőbb Magyarországot választotta).

Aztán lediplomázik, és vár a kivándorlási papírokra, nem fogadja el az Operába szóló állásajánlatot, hanem az Operettben táncikál, amibe majdnem belehal – és jön a testi szerelemben tobzódás, miközben

retteg, hogy ez ellehetetleníti a magyar vőlegény fedősztoriját. Aztán jön a legborzalmasabb fordulat. Szemet vet rá egy régi ismerős, egy nála jóval idősebb, sikeres, „kompromisszumos művész”, aki mindenáron feleségül akarja venni. El is éri, hogy az ágyasa legyen (ennek kíméletlenül őszinte, pontos ábrázolása a könyv egyik csúcsfejezete).

Ebből a csávából már csak a Bodor család visszavonult kémelhárító barátnője tudja őt kimenteni.

A narrátoron kívül van egy másik hőse is a memoárnak, az István néven emlegetett férfi, akinek derekas áldozatvállalását egy ideig hangsúlyozza a szerző, de aztán elfogynak az említések. Pedig kizárt dolog, hogy ne tetszett volna meg neki a nyílt, szexuális étvágyát nem rejtegető, szépséges balerina. Ha nem munkafeladatként látta el a magyar rezsimnek fontos személy lányának kimentését, akkor szörnyű sebeket szerezhetett. Az ő sorsának akár csak vázlatos bemutatása hiányzik a könyv végéről. (Általában hiányoltam egy Epilógust.)

Bodor Johanna sikeres táncos és koreográfusi pályát futott be (gondoljunk csak a Pintér Béla-féle Parasztopera mozgásaira!), utóbbi számos külföldi megbízás révén most fordul egyre komolyabbra.

Az apára visszatérve, felmerült bennem, hogy elolvasom néhány könyvét, ellenőrzésképpen, hogy van-e köztük ilyen jó, mint emez.

Tartok tőle, hiábavaló próbálkozás lenne. De szögezzük le, ez a memoár sohasem született volna meg az ő önzése nélkül. Johanna kiállta a bátorság, alakoskodás és ördögien bonyolult bürokrácia próbáit. Ha nem ilyen családja lett volna, alighanem ma egy Mihai nevű sikeres bukaresti orvos balettmester felesége lenne az egyre gyorsabban fejlődő Romániában. Könyvírás eszébe sem jutott volna.

Mai életét biztosan nem cserélné el amarra.

(Magvető, 2014, a védőborítót Boros Lőrinc és Szöllősi Géza, a kötetet Pintér József tervezte, 220 oldal, 2990 Ft.)