Bluegrass táncház 1965-ből Máig felejthetetlen élményem, amikor gimnazista koromban valaki elvitt a Kassák Művelődési Házba, ahol Sebő Ferenc és társai táncház muzsikát játszottak. Utána sokszor hallottam ezt a zenét, Korniss Péter bámulatos fotói feledtették velem a helyszíni élmény hiányát. Azt hittem, hogy ez csak és kizárólag erdélyi-magyar jelenség. Mígnem elém került egy végtelenül megindító videó, egy hosszabb dokumentumfilm részlete, amelyet 1965-ben forgatott az akkor huszonhárom éves filmes, David Hoffmann, olcsó, vacak felszereléssel. Ez volt a legelső tévés megbízása. Észak-Karolinában, az Appalache hegységben található South Turkey Creek nevű településen járunk, ahol egy ház tágas nappalija egy délutánra átalakul – pontosan egy táncházzá. Élő hangszeres népzene szól, énekszó nélkül, előtáncosok mutatják, mit és hogy kell járni, aztán mindenki utánuk csinálja. Sok a fiatal is. Lerí a kockákról, hogy mindenki élvezi, amit csinál. A zenészek (többnyire idős emberek!), az előtáncos, mindenki révült arccal ismétli a lépéseket, érződik a sok száz éves hagyomány. A filmes ráadásul el-elkalandozik az arcokon, azokon is, akik nem kapcsolódnak a táncba. Bőségesen mutatja a nappalit, ahol táncolnak, van televízió, sok könyv, dísztányérok a falon, és sok-sok fénykép. Ja, és csupa fehér ember. Bluegrass az amerikai népzene e válfajának neve. A Clog dance Angliából átterjedt „facipős, kopogós tánc”. Ebből alakult ki a korai hangosfilmeken elhíresült „tap dance”. A filmes, ma már idős ember, a videó elején elmondja, hogy került oda, kinek a vendégeként. A végén derűsen hozzá teszi, azok kedvéért, akik szerint „régen minden jobb volt”, hogy nemrég tudomására jutott, hogy az egyik kislány, aki a filmen táncol, ma is él és virul – sőt, nyolcvan körül is ropja a kopogóst. Az észak-karolinai hegyekben ma is él a hagyomány!
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.