Bach: h-moll mise A „régizene” mozgalom már évtizedekkel ezelőtt elvarázsolt. Magyarországon szinte illegális mozgalomként indult. Ritka koncertjeit nem a mindenki által ismert szerzők és művek uralták. Lehettek saját, vadonatúj felfedezéseim. Az a közönség nem vált szét bráhminokra és parvenükre. Én az utóbbinak éreztem magamat, hiába jártam nyolc évig zenei általánosba. Mára a régizene világszerte bevett koncertműfaj, hatalmas biznisz. Szememben mulatságos túlkapásként néhány régizene együttes elkezdett híres 19. századi műveket játszani. Ott is el kell fogadni az olykor óhatatlanul hamis fúvósokat. (Fiatalkoromban még nem tudtam megkülönböztetni, hogy azért hamis-e valami, mert a zenész bénán játszik, vagy azon a hangszeren, olyan gyorsan azt csak egy gép tudná pontosan lejátszani.) A MűPa idén először Régizene Fesztivált rendezett – amikor meghallottam, nagyon örültem. De vajon illik ez hozzájuk? A régizene nekem az intimitást jelenti, néhány tucat ember, ahogy valamikor a főúri palotákban is játszották. Még inkább egyedül, a kényelmes, drót nélküli fejhallgatómon át. Ezen töprengtem, amikor a zenei általánosból való jó barátommal, Nagycsaládossal beléptem a dugig megtelt Bartók Terembe. Róla jól tudtam, hogy nagy zenebolond, a papája többször is elhurcolta a Deák téri evangélikus templomba, és akkor partitúra is volt náluk. Partitúrát most keveset láttam. Egészen pontosan csak egyet, azt is a férfi vécében, a Professzor, a nagy Kosztolányi-kutató hóna alatt. Maga a koncert általában véve remek volt, ahhoz, hogy csillagos ötöst adjak az élménynek, csak egy igazi basszus szólista hiányzott. Hogy az élmény egésze remek legyen, ahhoz még egy jó műsorfüzet is kellett volna. Amely nemcsak kulturáltan összefoglalja „a zenetudomány mai állása” szerinti tudnivalókat erről a nagy műről, amelyet Bach – többi művétől eltérően – nem a következő vasárnapi
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.