Bíró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán
ébredek
„Kilencéves vagyok, amikor egy pénteki napon anyám helyett apám jön értem az iskolába, és hazafelé menet kijelenti, hogy mostantól délutánonként nem kobzára fogok járni, hanem vízilabdaedzésre. Lehetne mondjuk innen is kezdeni a történetet, autóban vagyunk most is, emlékszem, hogy tekergetem az ablakot, és nem értem, mit keresnék én az uszodában, ha egyszer kobzázni szeretek, meg hát ügyes is vagyok benne, mondom is apámnak, hogy nem lesz ez így jó, mert rücskösre ázott ujjbegyekkel nem tudom lefogni a húrokat a hangszer nyakán. De nálunk ilyen mellékes szempontok nem jönnek szóba, hétfőn ott állok a medenceparton, olyan a rajtkő a lábam alatt, mintha taknyos lenne, Kisbirge, hopp, kiált rám a Kenyeres bá, és megböki a hátam közepét a sétabotjával, hogy ugorjak már be abba a rohadt vízbe. (...) Apám akkoriban ízig-vérig fradista, a lófejű Lipcsei a kedvenc játékosa, és a b-középpel jár az Üllői útra bajnokit nézni, zöld-fehér sállal a nyakában kántálja a lelátón, hogy újpesti cigányok, basszátok az anyátok, de engem mégis a lilákhoz küld pólózni, még az elveit is megtagadja, hátha egyszer véghez viszem, ami neki sosem sikerült, azaz kijutok az olimpiára.”
Nem is kérdés, hogy ez „bölcsészpróza” – a rendes kritikusok ezt elmarasztaló terminusként használják. A bölcsészhallgató fogja saját életét, és ide-oda hajlítgatja, a kor divatjai szerint.
Szerintem meg van jó könyv és rossz könyv (illetve közöttük a nem elég jó könyvek tengere). Ez szerintem egy jó könyv, mert tehetségesen nyújtja egy mai fiatal ember jelen és múlt idejét.
Érdekesen fércelgeti össze apja és anyja múltját, e két, későn találkozott, össze nem illő, a regény idejében már elvált ember életét. Anyjáé az érdekesebb, az egykori győri lakótelepi lányban (ahogy magát nevezi, „panelpunci”) nagy a feltörekvési vágy, de elsőre durván mellényúl, a rendszerváltás idején egy piti autótolvaj mellett
köt ki, csak aztán jön az Olaszországban játszó vízilabdás, aki már mindenképpen gyereket akar.
De a könyv zöme az egyetemista Zsombor első komoly párkapcsolatát járja körül. Jól ismerem azt a típust, aki kinéz egy lányt, és hagyja magát elcsábítani. Hát igen, egyetemistaként még én is ilyen voltam... A vékony könyvbe nagyon sok minden belefér, még az első kapcsolat széthullása is. Az utolsó lapokon az IKEA-ban látjuk a fiatal párt, talán mert a szétköltözéshez venni kell dolgokat. Érzésem szerint a narrátorban még nem zárult le az a kapcsolat. Legszívesebben belekiabálnék a regénybe: „Ne! Hadd menjen... Keress új kapcsolatot!” Mert Sárinak, ha jól értem, az a baja, hogy az írópalánta Sári új életét is csak nyersanyagnak használja, és elvárná, hogy folyton dicsérje írásait. Lelki szemétládának használná. És ő ebből nem kér – pedig ettől, ha nem tévedek, még vonzóbb falat lesz.
Érdekes írói felfogás, hogy a könyvben nem csak a családja históriáját
írja meg, de állandóan mutogatja is nekik, amit írt. Elsősorban a megkopott félisten papának.
Diákkoromból emlékszem arra, hogy Margaret Thatcher egyszer azt mondta, hogy a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig elfogy a mások pénze.
Ezt parafrazeálva azt mondhatjuk, hogy a bölcsészírókkal az a baj, hogy előbb-utóbb elfogynak a családi sztorik. Szóval izgatottan várjuk a második könyvet.
(Kalligram, 2024. A borítót a szerző ötlete alapján Hrapka Tibor tervezte. 179 o., 3990 Ft.)
Vademecum Newsletter 972/2025 by András Török Copyright @ Summa
Vademecum Newsletter 972/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit
Vademecum Newsletter 972/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft