Azegykoripenzugyminiszterium

Page 1

Az egykori Pénzügyminisztérium visszavágott bája A Budapest múltja iránt komolyan érdeklődőket újabb kormányzati meglepetés érte a múlt héten. Kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium feladatait is ellátó intézmény a belátható jövőben visszaköltözik a Várba, valahai épületébe, a Szentháromság tér 6. szám alá. Tetszenek tudni, ahol valaha a műegyetemi kollégium volt, a csúcsévben 1265 kollégistával, ahol az Illés együttes aratta első nagy sikereit. Sokáig egy Hotel Kulturinnov nevű két csillagos (!) szálloda is működött a házban. Ma egy homályos célú, „Magyarok Háza” nevű intézmény a gazdája. Szóval az épület ma nem ideális céllal és kihasználtsággal működik, vagyis nem biztos, hogy baj, ha a minisztérium ide költözik. (Bár mindig nagy megrázkódtatás az ilyesmi, és kérdés, jó-e, ha a minisztériumok megint a Várban lesznek, nem pedig az élet sűrűjében, Pesten. Ha már költöznek – mert a régi, drága épületet inkább el kellene adni – akkor korszerű, olcsón üzemeltethető irodaházban kellene bérelni helyet, van elég kínálat.) Hanem az durva, hogy vissza akarják építeni egykori díszes tetőzetét. Műemléki szakemberek és laikusok teljes konszenzusa alakult ki arról, hogy helyes volt kisebb, egyszerűbb formában újjáépíteni a háborús sérülések után az épületet. Így már nem vetélkedett a Mátyás templommal. Tessék nézni ezt a három képet. (Eredeti épület: Fellner Sándor, 1904, átépítés Kotsis Iván és Rados Jenő, 1949-1962.)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.