Az Officina históriája, I. Most egy nagyon szomorú és nagyon magyar történet következik, egy intézményről, amit nevezzünk ezúttal Officinának. Némi egyszerűsítéssel, nevek nélkül – a jelenség a fontos. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ügyes mesterember, nevezzük X-nek, aki bőrből tetszetős tárgyakat tudott készíteni. Hogy eredetileg tanulta ezt, vagy sem, senki se tudta. A kilencvenes évek második felében egy társával együtt egy baseli alapítványtól jelentős, kamatmentes svájci frank kölcsönt vett fel (mit is mást), hogy legyen egy tágas műhelyük, ahol foglalkozásokat is lehet tartani. Egy újsághirdetésben bukkantak a ma Officinának nevezett nagy, bel-budai helyiségre. A bőrös műhelynek megszerzett helyet működtető két üzlettárs rövidesen összekülönbözött, és egy nap X gondolt egy nagyot, eladta kis lakását, a pénzt (néhány millió forintot) odaadta üzlettársának, aki kihurcolkodott. Ettől kezdve X-nek egyedül kellett törlesztenie a kölcsönt, amit egy ideig rendesen meg is tett. Egyszer azonban nem tudta elküldeni a részletet, aztán csak gyűlt az elmaradt tartozás – de csodák csodájára nem érkezett tiltakozás Baselből. Ekkorra az Officina (amely 2000. január 20-án, Fellini születésnapján indult) már átalakította a profilját sikeres. Kiállítások, könyvbemutatók, koncertek, filmklubok váltották egymást az Officina a műkedvelők és a művészek kedvelt találkozóhelye lett. X úr Bt-je adta az üzleti hátteret, működtette a különlegesen olcsó büfét, de hamarosan egy alapítvány is alakult a kulturális pályázatok lebonyolítására. (X úr helyben is lakott.) A rendezvények gyakori látogatója, M, a neves rádiós újságíró lett az alapítvány elnöke, ő kezdte érezni, hogy a számlás borítékok néha hetekig várják, hogy kinyissák őket, kezdte átvenni az adminisztrációt, a testvére könyvelt, alig hiszem, hogy pénzért. A barátságos hely varázsa legelsősorban X házigazdai kvalitásaiban rejlett.