Az off biennále, sztehlo gábor és vigh tamás szobra 618

Az Off Biennále, Sztehlo Gábor és Vígh Tamás szobra A második Off Biennále képzőművészeti rendezvénysorozat hamarosan kezdődik: szeptember 29. és november 5. között rendezi meg a szinte kizárólag női kurátorokból álló lelkes önkéntes csapat.

Szellemileg és fizikailag is közel állnak a Summa Artiumhoz – évek óta használhatják egyik szobánkat, és más módokon is segítjük a munkájukat. Tavaly egyesületet is alapítottak, így már könnyebb pályázniuk külföldre.

A múlt héten megtartották a sajtótájékoztatójukat, ott megtudtam, hogy a második rendezvénynek lesz központi témája is, ez pedig így hangzik: „Gaudiopolis 2017 – az öröm városa”.

Nem mindenki tudja, hogy ez a latin szó egy önkormányzó gyerekközösséget jelöl, melyet Sztehlo Gábor evangélikus lelkész alapított a második világháborút követően Budapesten. Az offosok így indokolják, miért fordultak ehhez a különös védjegyhez: „Gaudiopolis története ma is aktuális: az egymás iránti bizalom, a nagylelkűség, a felelősségvállalás és a törődés mini-köztársasága inspirálta az OFF-Biennále projektjeit, és azt a saját működésmódunk szempontjából is példaadónak érezzük. Bár Európába a háborús tragédiák ma elsősorban a menekültek tömegei és a média beszámolói által jutnak el, szűkebb és tágabb környezetünket ismét politikai és társadalmi krízis jellemzi: a liberális demokrácia válsága, amely az oktatás szintjén is megmutatkozik. Újra kell tehát gondolnunk az egyéni kiállás, az oktatás, a közösségépítés és a demokrácia fenntartásának összefüggéseit, és hogy mi lehet a szerepük ebben a gyerekeknek, a játéknak, az örömnek – és a művészetnek.

A művészetben rejlő kreativitás és gondolatszabadság új utak keresésére inspirál. Ahogyan egykor a Gaudiopolis, úgy maga az OFF-Biennále és az itt bemutatott projektek is a változás „laboratóriumi” kísérleteit hajtják végre: olyan helyzeteket teremtenek, amelyek társadalmi modellekké válhatnak. Akár

utcaszínházat, akár punk zenekart, „ellenségek” vacsoráját vagy élő emlékműveket hoznak létre a művészek, a jövő lehetőségeit kísérletezik ki. Olyan együttélési formákat, amelyek az egymás iránti bizalom, a nagylelkűség, a felelősségvállalás és a törődés társadalmát építik.”

A projekt némi késésben van, így a fő témán és egyes csomópontokon kívül a végleges programot nem tudhattuk meg a minapi, jó hangulatú sajtóbeharangozáson a Konyha nevű kávéházban. Onnét az irodába menet utam a Sztehlo Gábor szobor mellett vezetett el. (Vígh Tamás, 2009.) Erről a remekbe szabott emlékműről a felállításakor már lelkendeztünk egy sort a Vademecumban. Elmondtuk, hogy a szobrász testvére Sztehlo-gyerek volt, innét az indíttatás. Vígh Tamás (19262010) nagyon jelentős alkotó volt, ez egyik főműve. Szerencséje a budapestieknek, hogy az I. kerületi polgármester nem járult hozzá a kiszemelt Bécsi kapu téri helyszínhez: arra nagyságrendekkel kevesebb ember jár. Készítettem néhány képet, így fest egy borús hétköznap délelőtt, a minden szempontból zajos Deák téren, ma. Ha arra járnak, sétálják alaposan körbe. Minden irányból mást mond, ez a legjobb szobrok sajátja. Ha – pestiesen szólva – „csak egy cikket olvasol el Vígh Tamás Sztehlo szobráról, legyen ez” (P. Szűcs Julianna tömör, információkban gazdag és szép írása a Mozgó Világban).