Az új Klauzál téri emlékmű
Repül az idő, már csaknem tizenegy éve áll a magyar emlékműállítás egyik mélypontjának tekinthető Szabadság téri német megszállás emlékmű. Annak kapcsán emlegettem, hogy szerintem mi az az öt tényező, amelynek együttes megléte jó reményt ad egy kiemelkedő köztéri emlékműre. Ezek a következők:
1. Többé-kevésbé konszenzust élvező téma
2. Méltó helyszín
3. Becsületesen kiírt és elbírált pályázat
4. Sok idő
5. Sok pénz
Ezt a listát felül kellett vizsgálnom, amikor a meglepően visszafogott és sikeres trianoni emlékművet méltattam. Ehhez ugyanis nem írtak ki pályázatot, kevesen tudják, hogy az hivatali berkeken belül, lassan kiérlelt ötlet eredménye lett, amelynek utolsó fázisában hívtak meg designereket.
A legújabb, ugyancsak jól sikerült budapesti köztéri emlékműhöz szintén nem volt szükség mind az öt tényezőre. Hiszen a helyszínt nem kellett keresni. A pesti gettó emlékművét hova is lehetett volna máshová elhelyezni, mint a Klauzál térre, amely a sietve összetákolt városi koncentrációs tábor egyetlen teresedése volt.
Az emlékműről Zsuppán András írt tárgyszerű méltatást a válaszonline.hu-n. Ezt jó ugródeszkának tekintette arra, hogy összefoglalja, mi mindent tudunk ma a magyar történelem e rettenetes epizódjáról. Hiába olvastam sokat a témáról, csak most állt össze a fejemben néhány dolog. Az egyik legfontosabb: hogy milyen rövid ideig, kevesebb, mint hét hétig állt fenn a gettó. De azalatt minden tényező összefogott a szerencsétlen, megalázott, kifosztott, összezárt öregek, asszonyok és gyerekek ellen (hiszen főleg belőlük állt a gettó lakossága). Ott volt a rendkívül hideg tél és az ostromgyűrű
bezáródása, ami az alig csordogáló élelmiszer utánpótlást lehetetlenné tette.
A szerző végigköveti, hogy milyen nehézségekkel járt a gettó létrehozása, hiszen ezen a területen ugyan sok zsidónak tekintett magyar élt, de sok keresztény is, cseréjük bonyolult folyamat volt. Magyarázatot kapunk arra is, miért voltak ilyen bonyolultak a határai, miért nem került bele a területébe sem a Király utca, sem a körút.
Megtudunk valami nemlegeset is:
„A budapesti gettó emlékezetét különös módon meghatározza egy vizuális hiány: a gettóról nincsenek fényképek. Korábban egy képgyűjtő akciót beharangozva jeleztük, hogy Budapest ostromáról általában is igen kevés fénykép maradt fenn, a gettó esetében azonban a »kevés« nullára csökken: egyszerűen nincs a működő gettóról egyetlen hiteles fénykép sem, sem kívülről, sem belülről. Míg az 1944 első felében felállított vidéki gettókról még készültek felvételek, úgy látszik, hogy Budapesten senki nem merte lefényképezni a fegyveres nyilasok által őrzött kapukat, deszkapalánkokat. Ez egyébként tilos is volt. A fotók hiánya mindennél jobban utal a fővárosban uralkodó általános félelemre. A gettón belül valószínűleg egyszerűen nem volt a bezsúfolt embereknek fényképezőgépe, bár kissé különös, hogy nincsenek (nem kerültek elő?) olyan fotók, amiket esetleg a Zsidó Tanács készíttetett.”
A gettó felszabadulása után készültek ugyan képek, de ezek közül csak kevés maradt fent, ezek szinte mindegyikét közli a cikk. Kitér Haldej haditudósító beállított képeire is.
Zsuppán András nagy stiliszta, sikerül megtalálni a semlegesen együttérző hangot, amikor a felszabadítás pillanatában megtalált, csaknem háromezer jéggé fagyott, temetetlen holtról beszél, részben a visszaemlékezések nyomán. Ezek jelentős része a Klauzál téren hevert, amikor a Vörös Hadsereg ledöntötte a gettót övező deszkapalánkot.
A terjedelmes, dúsan illusztrált cikk az új emlékmű ismertetésével kezdődik, annak méltatásával fejeződik be:
„Mindössze egy 226 cm átmérőjű, köralaprajzú, 40 cm magas műkő korong a tér közepén, egy gyepes térségen. Oldalán ezúttal is a szikár történelmi tényeket tartalmazó felirat olvasható három nyelven, ami elmondja a gettó történetét, és egyben segít értelmezni az emlékművet.
Mert ez a korong mintegy magába sűríti a múlt egész rettenetét. A felülete pontosan 4 négyzetméter, annyi, amekkora terület jutott egy embernek a gettóban januárban, amikor a negyedbe már több mint 70 ezer embert zsúfoltak össze. 4 négyzetméter nagyon kevés, éppen csak rá lehetne állni a korongra, elfeküdni rajta már nem nagyon. (...)
A kőkorong tetején 3000 db, 18×18 mm-es, 4 mm vastag bronz lapocskát helyeztek el szabálytalan kiosztásban. Körülbelül háromezer volt a temetetlen holttestek száma a felszabadulás után, minden apró lapocska egy-egy ember, egy-egy értelmetlenül odaveszett élet. Ettől lesz a látszólag ártatlan emlékjel valóban a Klauzál tér láthatatlan tömegsírjának a szimbóluma, anélkül, hogy a mellette a kondiparkban gyúró srácok és a játszótéren rajcsúrozó gyerekek életébe ez bántó direktséggel hatolna be.”
Bár a 2021-ben kiírt pályázat csak Klauzál téri emlékhelyről szólt, az önkormányzat elfogadta a nyertes pályázók ötletét, hogy kiegészítésül megjelöljék a gettó határait is.
Minden olyan ponton, ahol a gettó határa egykor keresztezett egy utcát, a járdában elhelyeztek egy-egy emlékjelet, ott, ahol a palánk a házak falához tapadt. Összesen 16 helyen, minden esetben kettő, vagyis 32 darab 85 cm hosszú és 8 cm széles, színezett műkő csík, melyekbe bronzrudak vannak ágyazva, savmart feliratokkal. Az egyik mindig magyarul és angolul, a másik magyarul és héberül közli a száraz tényt: „A pesti gettó határa / 1944. XII. 10 – 1945. I. 18”. Zsuppán András cikke elolvasható itt.
(Az emlékművet tervezte a Hetedik Stúdió. Vezető tervezők: Biri Balázs, Szabó Levente. Munkatársak: Breuer Anna, Surján Borbála, Szilágyi Szabolcs.)
