Az intendáns: Podmaniczky Frigyes arcai és szerepei
Éppen kétszáz éve született báró Podmaniczky Frigyes (1824-1907), akiről ma már tér van elnevezve, van rajta szobor is, bízvást mondható, hogy karikatúraszerű alakja bevésődött a Ráday Mihály
létrehozta modern lokálpatrióta mozgalom ma már 70+-os tagjainak és még legalább két nemzedéknek a lelkébe.
A lutheránus vallású alapító atyának most az Evangélikus Országos
Múzeum rendezett bicentenáriumi kiállítást, alagsori kis terében. A tárlat annyira tartalmas, hogy az emberben csak mellékesen merül fel, hogy vajon miért nem a Budapesti Történeti Múzeum adott helyet a projektnek - akár koprodukcióban. (Vagy ne adj isten, a Nemzeti Múzeum?!)
A kiállításnak helyt adó múzeum honlapján van egy arcképcsarnok, ebben is szerepel a gyakran „kockás bárónak” becézett államférfi. Itt a neve alatt következő foglalkozások vannak felsorolva, se nem ábécése nem időrendben: „Országgyűlési követ, huszárkapitány, közlegény, szerkesztő, egyházkerületi felügyelő, színházi intendáns, várospolitikus, országgyűlési képviselő, pártelnök, író.” (A születési éve itt sajnos tévesen - 1824 helyett 1842 - szerepel, ezt javítani illene.)
Ha a foglalkozásokon végigtekintünk (ahogy a tárlat is tömören, élvezetesen megteszi), rá kell döbbennünk, hogy életéből csak egy aggastyánkori kimerevített pillanatot ismerünk. Ezt is leginkább Krúdy Gyula rajzolgatta és színezgette. Nagyon nem felel meg a valóságnak, hogy sose hagyta el Budapestet... Legalább is akkor, amikor még Pest-Budának hívták. Óriási körutat tett Európában, de nem a szokásos útvonalon. Eljutott Oroszországba és az északi országokba is. Aztán harcolt a szabadságharcban, utána egy évig kényszer besorozottként közlegény volt az osztrák hadseregben. (A hitelesnek tűnő fennmaradt elbeszélés szerint minden feladathoz glaszékesztyűt húzott, és valamiért a lázadónak szánt gesztus miatt sose került hadbíróság elé.)
A Bach-korszakban két nagy vigasza volt: a kopászat és az agarászat.
Az első szóhoz ma már magyarázat kell, ezt meg is adja a kiállítás: kopókkal, fegyver nélkül végrehajtott falkavadászat. A német nyelvű családban felnőtt Podmaniczky Frigyes nem született nagyvárosi lény volt, hanem fokozatosan lett azzá. És a szelídség sem lehetett rá mindig jellemző, ha Kossuthnak sikeres kortesvezére volt az 1840-es években.
Az 1860-as évek vége felé aztán pocsékul gazdálkodó Ármin öccse csődbe vitte a családi gazdaságot, aszódi kastélyukat is el kellett adni. Frigyes bárónak állást kellett vállalnia. Előbb a Magyar Északkeleti
Vasútnál lett személyzeti főnök, majd a Fővárosi Közmunkák
Tanácsának lett tagja, hamarosan alelnöke (de facto vezetője). Erről a fontos pozíciójáról jól ismerjük őt. Szinte minden fontosabb építkezéshez köze volt. A három új hídhoz, az Andrássy úthoz, a Nagykörút kiépítéséhez. Az alelnökség mellett ki tudja hogyan, de volt energiája a Nemzeti Színház intendánsi feladataihoz, az onnét kiváló Operaház felépítéséhez és egy ideig annak igazgatásához is. Eközben folyamatosan parlamenti képviselő, fővárosi tanácstag.
Egy valami nem változott: egy kicsiny, bérelt lakásban lakott, mert ahogy a szájába adott bonmot mondja: „Amit nem jól csináltam: a főváros húsosfazekának közelében vegetáriánus maradtam.”
A női nem iránt továbbra is igen élénken érdeklődött - bár soha nem nősült meg.
A bevezető tablón a kurátorok elmagyarázzák, hogy a kiállítás címe –„az intendáns”, arra az attitűdre utal, amelyet ő maga így fogalmazott meg: „Sem fő, sem kiváló szerepet nem vittem; segédkeztem, napszámoskodtam, kortesvezér valék, sürgölődtem, forgolódtam s mindig igen sokra reá értem ugyan, de soha oly állásra szert nem tettem, mely állás kidomborodónak, kiválónak lett volna mondható.”
(Kurátorok: Hídvégi Violetta és Zászkaliczky Zsuzsanna. Megtekinthető október 20-ig.)
