Az erély és a királycsinálás

Az erély és a királycsinálás A gimnáziumban a magyar tanárunk azt bizonygatta, hogy csak a tehetség számít, lám, Nagy László néven is lehet valaki nagy költő.

Aztán halála után el is süllyedt, ma alig olvassák, kihullott a kánonból.

Talán erre is felfigyelt a debreceni gimnazista, amikor úgy érezte, Tóth János néven nem lehet jelentős költői pályát befutni. Elhatározta, verseit ezentúl Térey János néven írja alá.

Egy művész a halála után viszonylag rövid idővel beskatulyázódik: megmarad iránta az érdeklődés, vagy éppenséggel süllyesztőbe kerül.

Csak ritka kivételként fordul elő, hogy egy művész, különösen egy festő halála után nagyobb hírnévre tesz szert, mint életében.

Hamarjában csak Csontváry és Gedő Ilka jut eszembe.

Nem tudom felidézni, hol, kitől olvastam évtizedekkel ezelőtt, hogy a művész érvényesülésének, kiválasztódásának kulcsfogalma az „erély”, annak kétféle formájában. A művész elsősorban magát próbálja befuttatni, ki akar tűnni, mestert, tájékozódási pontot keres, saját nemzedékéből műkritikust választ, partikra, megnyitókra jár, „mutatja magát”. És mindenekelőtt sokat, szüntelenül dolgozik, megpróbál galériás mentorhoz jutni, aki felkarolja és képviseli őt. Legendát épít, kirí akár öltözködésével is, mint nagy kedvencem, Koronczi Endre, aki évtizedek óta jár kanárisárga ruhadarabokban, és ez a szín megjelenik műveiben is.

Ha aztán egy képzőművész a nemzedéke legjobbjai közé kerül, akkor lép működésbe a másik fajta erély. A képzőművészeti eszközrendszer nyomatékosítja a művész helyét: a non-profit és a for-profit szektor együtt. Az egészséges folyamat a magángalériáktól a városi, majd állami intézmények irányába zajlik.

Kieselbach Tamás húsz éve rengeteg energiát fordított arra, hogy Nagy Istvánt, aki a maga idejében minden tekintetben befutott (mert önpromócióra képtelen, suta személyiségének hamar kialakult a

kultusza, melyhez vándorló életmódja is hozzájárult), de aztán a háború utáni új kánonba valamiért nem került be az őt megillető helyre (holott az ún. „osztályhelyzete” alapján akár ott is lehetett volna). Nem sajnálta munkaórák ezreit, forintok tízmillióit.

Személyesen mutogatta a képeket a magyar szellemi élet véleményvezéreinek. Meglepetésére sokaknak már „megvolt” Nagy István. Méghozzá teljesen eltérő szellemi irányultságú alkotóknak és tudósoknak. Nádas Pétertől Makovecz Imréig.

A katalógusban egészen megindító Kieselbach Tamás cikke arról, hogyan döbben rá Nagy István rangjára, és az ezzel kapcsolatos teendőkre. Hogyan ébredt fel benne az erő és az erély.

Most úgy látszik: hadjárata sikerre van ítélve.

Rudolf Péter mondja el Kieselbach Tamás gondolatait itt.

Hámori Gabriella mondja el Parti Nagy Lajos gondolatait Nagy Istvánról, itt.