Az Antigoné, Porogi Dorka szerint, magyarázatokkal
Fél évvel a premier után, egy hétköznap este néztem meg a Radnóti Színház előadását, véletlenül egykori alma materem, az Eötvös Gimnázium egyik osztályával együtt.
A voltaképpeni előadás előtt kijött a színpadra a színlapon is szereplő Karsai György ókortörténész, és fél fenékkel egy bárszéken ülve megadta az előadás kontextusát. Mesélt a darab előzményeiről, komolyan, de egyben lefegyverző humorral. Ezt a stílust nyilván a színiakadémiai évtizedei alatt fejlesztette ki: hogyan kell ébren tartani a tudományos szárazságtól viszolygó fiatalság figyelmét tömören és viccesen.
Ezután következett a darab, amelyben a rendező modern ruhákat adott a szereplőkre, ugyanakkor egy elvont környezetbe helyezte a cselekményt. Az antik drámák modern előadásának kulcsa mindig a kar szerepének megtalálása szokott lenni, mert eredeti formájában ma már nevetségesnek hat. Porogi Dorka (aki híreim szerint először a kar teljes elhagyásával kísérletezett) végül egy nagyon ütős megoldást talált. A kar egy idős házaspár lett, akiket fiatal színészek játszanak: ősz parókájukat előttünk veszik fel, majd veszik le az előadás végén. És sokfajta mondanivalójukat mindig fanyarul, részben énekelve adják elő.
Ahogy az köztudomású, a darab a körül forog, hogy a frissen trónra került Kreón, thébai király rendeletben tiltja meg, hogy a város ellen forduló trónkövetelőt bárki is megsirassa vagy eltemesse. Ezt viccesen, a mai törvénygyárat kigúnyoló formában mondja fel Kreón, miközben a sok paragrafusjellel tarkított szöveget a díszletre is vetítik, hogy el ne tévedjen a néző a szövegben. Antigoné királylány azonban nem tudja nem megtenni a dolgot: a családi kötelék erősebb a világi kötelemnél. Ezért a halált is vállalja, holott éppen férjhez készül menni Kreón fiához.
Antigoné hétköznapiságát jelmeze, a vonzónak nehezen nevezhető
zöld, suhogós tréningruha is hangsúlyozza. Amikor azonban száműzetésének helyén, egy barlangban a halálra készül, egy csodálatos, búzakék estélyi-ruha-költeménybe öltözik át. (Eközben futó pillantást vethetünk a királylányt alakító eszményien szép színésznő vénuszi, csaknem meztelen idomaira is.)
Az este kiemelkedő szereplője a Kreónt alakító Pál András, aki a robbanékony, új seprűként pattogó királyt alakítja, elképesztő plaszticitással.
Az előadás után kezdődött az előre meghirdetett „rendhagyó magyaróra”. Visszatért Karsai György, mellette a másik bárszék, amely a nyúlfarknyi, de fontos szerepet játszó Kováts Adélra várt.
Nem várták meg, amíg visszavedlik civillé, hanem elkezdték a beszélgetést nélküle. A színháztudós először a görög színházról
beszélt, hogy mindig csak három színész volt, persze mind férfiak – és egy színésznek egyszerre több szerepet kellett alakítania. A nézők találgatták, hogy melyik színész, mely szerepeket játszhatta. Aztán
felmerült az a kérdés, hogy ki a valódi főszereplője a darabnak. Hamar egyetértésre jutottak abban, hogy nem a címszereplő, hanem Kreón.
Aki merevségével csak azt bizonyítja, hogy nem alkalmas az uralkodásra. Felhívta a figyelmet arra, mi a különbség a végtisztesség, illetve az eltemetés között.
Karsai érdekfeszítő, szellemes és eredeti. Megbabonázza a fiatalságot.
Mint minden jó tanár, piszok jól kérdez, aztán észrevétlenül vezeti rá diákjait a jó válaszokra. Időközben megérkezett Kováts Adél, szemüvegben, elmeséli, hogy ő voltaképpen csak beugrott a szerepbe, mert a premieren fellépett színésznő külföldre költözött. És elmondja, belülről mit lát fontosnak. Természetes és okos, egy lényeges ponton udvariasan ellentmond Karsainak. Közben mindvégig törölgeti a szemüvegét.
Nagy siker volt az esti előadás, a magyarórával egyetemben.
(2023. január 18. Írta: Szophoklész. Fordította Trencsényi-Waldapfel
Imre. Rendezte: Porogi Dorka. A rendező munkatársa: Lévai Ágnes, Perényi Luca. Díszlettervező: Kupás Anna Jelmeztervező: Pető Kata.
Videó és fénytervező: Adrian Ganea. Zeneszerző: Kákonyi Árpád.
Dramaturg: Kelemen Kristóf. Irodalmi konzultáns: Karsai György.
Játsszák: Mészáros Blanka, Lovas Rozi, Sodró Eliza, Rusznák András, Pál András, Nagy Márk, Baki Dániel, Sas Zoltán e. h., Porogi Ádám, Kováts Adél.)
