Az Absalon közösségi ház Csak egy másik útikönyvírónak lehet akkora szerencséje, mint nekem. Kevesebb, mint száz méterre az Airbnb szállástól, ahol megszálltam, a legelső nap egy csinos, vöröstéglás templomra bukkantam, amiről feltűnően hiányzott a kereszt, és meglehetősen sokan jártak ki-be. Odabent nagy tömeget találtam, három pingpongasztalnál őrült csatákat vívtak túlkoros játékosok. A főhajó többi részén hosszában asztalok voltak felállítva, ott nagy számban kismamák és fiatal apák legeltették csecsemőiket, közben kávéztak, egymással beszélgettek és lerítt róluk, hogy rettentően jól érzik magukat. Az épület belseje élénk színekre volt festve, a galérián kényelmes fotelok vannak, ott diákok tanultak és/vagy csókolóztak (kifejezetten diszkréten). Amikor este visszatértem, a pingpongasztalok eltűntek, mindenütt vacsoráztak az emberek, mintha ugyanazt ették volna, körülöttük pincérek sürögtek. Ezzel egy időben a toronyszobában élő modell utáni rajzolást lehetett gyakorolni. (Arra szerény belépődíjat szedtek.) Ekkor már mindent tudni akartam a helyről. A kérdezősködésre annyit válaszolt mosolyogva egy hölgy, hogy „egy nagyon gazdag ember vette meg ezt a templomot és alakította át közösségi térré, hogy a környékbeliek itt barátkozzanak és jól érezzük magunkat.” Az Absalon Népház plebejus küllemű honlapján ez áll: „Az Absalon egy közösségi tér, ahol helyiek és máshonnét érkezettek összejönnek mindenféle csoportos tevékenység ürügyén. Az Absalonban Ön is találkozhat a szomszédjával, hogy együtt vacsorázzanak, átmulassák az estét, régi vagy új barátokkal, vagy leülhet bárki a nagyszülőjével egy parti sakkra. Gondoljon bátran az Absalonra úgy, mint a nappali kiterjesztésére, ahol ott vannak a barátai, szól a zene, lehet pingpongozni, zenét hallgatni, ostáblát játszani, filmet nézni, bingóban részt venni, enni,