Az én külön bejáratú, saját Gandhim 1979 februárjának egyik hóolvadás színesítette délutánján az Örökmécsesnél, a rossz emlékű Spartacus sörözőben találkoztam Zvel, aki akkor már elnyerte álmai állását: matektanár lett a konzervatóriumban. Nem is mozdult onnét soha. Fogalmam sincs, miről beszélgettünk, csak az maradt meg, hogy amikor a végén kértem egy feketét, és beleejtettem az akkor szokásos három kockacukromat, megszólalt: — Te cukrot teszel a kávéba?! — Persze – válaszoltam. – Annyira keserű, hogy különben nem tudnám meginni. — Érdekes! Kávéba… cukrot! Az az évem keserves küzdelemmel telt. Fokozatosan előbb két, majd egy cukorra csökkentettem az adagot. Végül az lett az újévi fogadalmam, hogy teljesen szakítok a kávéhoz való cukorral. Kis halogatással ezt 1980. január 19-én tettem meg először. Könnyű fejben tartani a dátumot: aznap született meg első lányom. Azóta nem teszek cukrot a kávémba. Néhány évvel később megint vele kávéztam, sajnos nem emlékszem hol. Alig vártam, hogy eldicsekedhessek, mekkora lépést tettem előre. Aztán úgy döntöttem, nem is mondok semmit, hadd vegye észre a dolgot ő. Figyeltem a hatást. Ám valami egészen váratlan dolog történt. Unottan két cukrot pottyantott a kávéjába. — Hahó! – kiáltottam fel — Te cukrot teszel a kávédba!? — Persze. Különben nagyon keserű. — De hát legutóbb éppen te mondtad, hogy igaz ember kávéba nem tesz cukrot! Sok hónap keserves erőfeszítésével lassanként leszoktam, hogy ugyanabba a kultúrkörbe tartozhassak, ahová te!
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.