Az éves rendes Petri-olvasás után 633

Az éves rendes Petri-olvasás után A múltkor azt olvastam egy irodalomszociológiai eszmefuttatásban, hogy amikor egy író vagy költő eltávozik, akkor automatikusan elsüllyed valamennyire, onnét kell visszaküzdenie magát. Kivételek persze vannak – az egyik éppen a 2000-ben meghalt Petri György.

Az ő példája azért is érdekes, mert évtizedekig a szamizdat világába szorították. Én persze naivan azt hittem, hogy ezt a hiátust a rendszerváltás után bőven kompenzálta a társadalom: újrakiadások, tévéműsorok, a Torgyán által az Országházban megtorpedózni próbált Kossuth-díj és más feltűnő dolgok által.

Akkor kezdett derengeni nekem, hogy mennyire nincs így, amikor a minap egy vegyészmérnök végzettségű volt osztálytársamnak céloztam egy Petri versre. Amilyen üveges szemmel nézett vissza rám, világos lett, hogy nem csak a konkrét verset nem ismerte, de Petri nevét sem hallotta még. Egy iPad segítségével tartottam neki egy gyorstalpalót, és megnyalta mind a tíz ujját. Formálisan is beismerte, hogy ez „neki kimaradt”. Persze ő egyáltalán nem nagy versolvasó.

Mint a főzéssel is próbálkozó egyénnek, különösen tetszett neki a bouillabaisse-leves főzésének rejtelmeiben eligazító kései opus.

Hazaérve újra elmélyültem a Petri kötetemben, és elképesztően frissnek, egyre aktuálisabbnak éreztem. Ehhez persze a társadalomnak is kellett egyet s mást művelnie.

A szemléltetéshez a Digitális Irodalmi Akadémia honlapjáról előszedett versek helyett inkább ajánlok egy jól sikerült cikket, a sajnálatos okból kimúlt vs.hu portálról, amelyet Petri születésének 70. évfordulója alkalmából írt két fiatal irodalomértő: Öt felejthetetlen Petri-pillanat. Ők nem vették bele ebbe az ötbe az egyik nagy kedvencemet, amit most a Mellékletbe másoltam. Mint egy kultúratámogatással foglalkozó cég vezetője, sietek kijelenteni, hogy mi éppen az

ellenkezőjét gondoljuk a mecénások szerepéről, mint a „fránya Horatius”.

(A képet a költő barátja, Bence György filozófus készítette. Az a pimasz, magabiztos mosoly látható a fotón, amely a költőre olyannyira jellemző volt, mielőtt fizikai romlása megindult volna.)

MELLÉKLET Petri György / Horatiusnak rossz napja van A szeretettel nem tudok mit kezdeni – – – Tartsanak el, és hízelegjenek, de ugyanakkor hagyjanak békén, küldjenek pénzt postán.

Azt is unom, hogy hízelegjenek.

Veszítsenek el nagyobb összeget az utcán, amit én majd véletlenül megtalálok.

Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött, hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.

Irassák rám a házukat, és haljanak meg.