Avarosligetiszinkorujjaepitese

Hogyan viszonyuljunk a Városligeti Színkör újjáépítéséhez?

A Mátyás templom restaurálása idején a modern műemlékvédelem még nem létezett. Ma már ilyesféle, bármilyen jó szándékú csíny szóba sem jöhet. Ellenben nem ritkaság egy-egy műemlék épület külsejének helyreállítása, s bizonyos korlátok között, belső tereinek modernizálása. (Sikeres példa: Sándor palota.)

Erről jutott eszembe, hogy a Közlekedési Múzeum visszaarchaizálása és az újonnan felmerült Városliget Színkör visszaépítése egy irányba mutatnak. El szeretnék érni a régiségek kritikus tömegét. (Most nem tekintem a gazdaságosságot, megtérülést, egyéb urbanisztikai racionalitást – bármilyen fontos kérdések is.)

A Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok, a Vajdahunyadvár, az Olof Palme Ház (Régi Műcsarnok), a Közlekedési Múzeum, a Színkör: hat nagy léptékű, nívós régi épület: egész városrész. E mellé terveznek három nagy léptékű, nívós modern épületet. Elvileg ez lenne Budapest sikerreceptje: a régi és az új szimbiózisa. Én a magam részéről már elvesztettem egy karton pezsgőt.

Asztaltársaságunkban két évvel ezelőtt fogadtam arra, hogy 2018-ra a Liget Projekt lényegében kész lesz. Nem azért mert helyeseltem a projektet teljes egészében (részeit igen), hanem mert úgy láttam, hogy a jelenlegi politikai felépítmény lényeges eleme az ellentmondást nem tűrő cselekvés.

Nos, két éve a projekt inogni kezdett, elemek jöttek, elemek mentek.

Nem volt igazam: nem két eshetőség volt: vagy „így, maradéktalanul”, megvalósítani a projektet, vagy „teljes egészében elvész a beígért 150Md Ft” voltak a választási lehetőségek. Volt már harmadik és negyedik lehetőség is. (Egy ötödik mégse.)

Ahogy Simplicissimus barátom írta a Budapest folyóiratban: ha szerencsénk lesz, akkor ötven év múlva, mint bátor tettre tekintenek majd utódaink a Liget Projektre. Nem jut az Országház sorsára, amelynek köveit egy elszegényedett ország volt kénytelen 90 éven át

cserélgetni… Igaz, 120 év múltán megint úgy emlékszünk rá, mint bátor tettre.