Aszufrazsettfilm

A szüfrazsett – Sarah Gavron angol filmje A kosztümös filmek kedvelőinek kihagyhatatlan, látványos mozi, tudni lehet róla, hogy ez a legelső film, amelynek parlamenti jeleneteit valóban Westminsterben forgatták, nem pedig stúdióban. „Igaz történet ihlette”, mondja a legelső képkocka, azaz a történetet kellő szabadsággal lehetett formálni. A Walter Scott-i recept szerint a főszereplő itt is egy nem ismert történelmi közkatona, egy mosónő, egy átlagos családanya, akiről egy véletlen folytán – egy parlamenti vizsgálóbizottság színe előtt – kiderül, hogy jó beszélőkéje is van.

Lassan sodródik bele a női választójogért folytatott küzdelembe. Az 1910-es évek elején járunk, amikor sok évtizedes agitáció után a Pankhurst nővérek már politikai akciókra, postaláda és távíróoszloprobbantásokra buzdítják híveiket. A rendőrség rövid börtönbüntetésekkel próbálja megtörni a kemény nőket. Akik viszont érdemrend-szerű kitűzőkkel dicsekednek a börtönbüntetések számával. A rendőrség legnagyobb szövetségesei a családok, az utcák népe, akik kiközösítéssel fenyegetik a harcosokat. Fontos szerephez jut egy gondolkodó, emberséges, alacsony származású rendőrtiszt is, az egyre jelentősebb Brendan Gleeson alakítja. Meglehetősen árnyaltan mutatja be a film, hogy a mozgalomnak milyen propagandadeficitje van. A szabad sajtó ugyanis lefekszik a hatóságoknak. Alig számol be harcukról.

A filmnek két igazi csúcspontja van. Az egyik, amikor élőben láthatjuk beszélni a mozgalom vezetőjét, Emmeline Pankhurst-öt, Meryl Streep varázslatos megjelenítésében. A rendőrség ezúttal nem tudja elfogni…

A rendőrség taktikája a mozgalomra kifejtett maximális hatás, anélkül, hogy valaki is meghaljon. Érzik, ha mártírja is lesz a nőmozgalomnak, akkor nyert ügyük van. A film második csúcspontja az epsomi lóversenypályán játszódik, 1913. június 4-én, ahol az uralkodó is

megjelenik, hogy személyesen lássa, hogyan fut egyik lova. Akkor és ott új fejezet kezdődött a szüfrazsettek történetében. Öt évvel (és egy világháborúval) később a 30 év feletti nők szavazati jogot kaptak. Tizenöt év múlva minden nagykorú nő.

Ezt a film utolsó jelenetei után legördülő lista elejéről tudhatjuk meg.

Utána még egy nagyon hosszú lista következik, arról, hogy melyik országban mikor kaptak a nők általános szavazójogot.

(Franciaországban pl. csak 1945-ben!) A lista végén ez áll: 2016 Szaúdi Arábia, alatta zárójelben magyarázat: napirendre kerül, hogy esetleg kapjanak szavazati jogot a nők.

A film egyes kritikusai felvetették, hogy ciki, hogy csak fehérek szerepelnek a filmben. A hozzáértők lehurrogták őket, hogy ez történetileg hiteles – csekély számban éltek már színes bőrűek Angliában, de ebbe e mozgalomba nem kapcsolódtak be.

Az is igaz, hogy a kritikai visszhang elég vegyes. A mértékadó Rotten Tomatoes portálon csak 72%-ot kapott. Azt róják fel, hogy a végtelenül csinos arcocskával rendelkező Carey Mulligan játszotta főszereplő, Maud Watts képzeletbeli személy, holott tucatnyi jól dokumentált életű szereplőt lehetett volna a középpontba állítani.

(Például az epsomi hős, Emily Davison kilencszer szenvedett el börtönbüntetést, 49 alkalommal táplálták mesterségesen, hogy bele ne haljon az éhségsztrájkjába.) Igaz, igaz. Mégis. Előzetes itt.

(Suffragette, 106 perc, a főbb szerepekben Carey Mulligan, Brendan Gleeson, Helena Bonham-Carter, Meryl Streep, Anne-Marie Duff, Ben Whishaw, forgatókönyv Abi Morgan, fényképezte Eduard Grau.)