Aszokasokhatalma

A szokások hatalma, avagy lehet-e rajtuk változtatni?

Ez a Vademecum különszám a mindennapi szokásokról szól. Minden, amit erről olvastam egy értelmes, érdekes amerikai bestsellerben, amit saját életem során ellestem másoktól, amit régebben, ma megszokásból teszek, és amit még tervezek megtenni.

Gretchen Rubin: Better Than before (Mastering the Habits of Our Everyday Life) Zavarba ejtő könyv, amelyet hatalmas marketinggépezet segített a sikerre – egy közhelyekből összerakott eredeti magatartáskalauz. A New York Review of Books az írta a szerzőről: „A self-help memoár királynője”. Ő magát így határozta meg magát: „I’m a moral essayist, but that sounds so dull.” (Erkölcsökről író esszéista vagyok, de ez annyira unalmasan hangzik!”) A szerző Kansas City-ben nőtt fel, ma New Yorkban él férjével és két lányával. Vörös hajú, balkezes, és nagyon rövidlátó. Továbbá, saját bevallása szerint, három rettenetes regény szerzője, amelyeket gondosan elzárva tart.

Amikor a tavasszal néhány hétig Amerikában voltam, ez a könyv ott virított majdnem minden boltban és repülőtéren a bestseller-listák élén. Pont úgy nézett ki, mint egy átlagos, agymosásra épülő, „how to” bestseller – és mégis ellenállhatatlanul vonzott. Végül nem is tudtam ellenállni és megvettem. Lassan, hónapokon át olvastam. Az a fajta újságírói-írói teljesítmény, amely komoly szakmunkákat fosztogat. A könyv végén tizenkilenc oldalon át sorakoznak a jegyzetek: a szerző minden mondat, minden összefoglaló kifejezés mögé odateszi a pontos, oldalra megnevezett forrást.

Ez a könyv félúton van a népszerű pszichológiai önnevelő könyv és az önéletrajz között. A kettő aránya nagyjából 2:1-hez. Az utóbbi elem

érdekesen, bár kevéssé egyenletesen illeszkedik a másik elemhez. Van benne valami amerikaiasan feminista odamondogatás: igen, a férjemnek C típusú hepatitise van, a nővéremnek cukorbaja, ugyan mit takargassam, nincs abban semmi szégyellnivaló…

A könyvnek nagy erénye, hogy már műfajánál fogva is visszafogott gúnyt űz az annyira elterjedt, unalomig ismert self-help könyvekből. („A sikeres üzletember 7 szokása” című alapmunkából és társaiból. És Benjamin Franklin neve elő sem fordul a szokásokkal kapcsolatos könyvben – ez nem kis dolog). A szerző mindvégig hangsúlyozza, hogy mindenkinek csakis a saját személyiségéhez illeszkedő szokások után érdemes vágyakoznia. Vagyis alapból önismeretre nevel. Ugyan kire ne férne rá több önismeret? Ám a könyv nagyobbik része a szokások megváltoztatásának módszereit és technikáit taglalja. Újra és újra kitér a nagy személyiségi alaptípusokra. És azon belül is altípusokat mutat be – nagyon megvilágító erejű, hogy mindegyik alaptípuson belül vannak olyanok, akik képesek a mértékletességet elsajátítani, illetve olyanok, akiknek az absztinencia való (az ivásnál tágabb értelemben használva a szót).

Az egész könyvben van valami mértékletesség. A címe is ezt sugallja: „Jobban (élni), mint azelőtt”. Nem tökéletesen, de jobban mint régebben.

Már a könyv elején megismerkedhetünk a négy tendenciával – ha jól figyeltünk, ezek az elnevezések a szerző leleményei. Gretchen Rubin szerint a földkerekség minden lakója alapvetően az alábbi négy típus egyikébe tartozik: Upholders („betartók”) [Megfelel a külső elvárásoknak és a belső elvárásoknak is] Questioners („megkérdőjelezők”) [Ellenáll a külső elvárásoknak, de megfelel a belső elvárásoknak] Obligers („hasonulók”)

[Megfelel a külső elvárásoknak, ellenáll a belső elvárásoknak] Rebels („lázadók”) [Ellenáll a külső elvárásoknak és a belső elvárásoknak is] A függelékben van egy jó kis kvíz is, ami megkönnyíti eldönteni, hogy valójában hová tartozik egyik-másik olvasó. (Persze a típusok sohasem vegytiszták.)

Aztán következik az altípusokról szóló fejezet. Hová tartozunk?

Csalogányok vagyunk, vagy baglyok? Maratoni futók, sprinterek vagy halogatók? Sokat szeretünk vásárolni vagy keveset? Bőség, vagy egyszerűség-kedvelők vagyunk? Befejezők vagy elkezdők? Újdonságvagy ismerősség-kedvelők vagyunk? Mit szeretünk? A kicsi, vagy éppen a nagy lépéseket?

Az önismereti kurzus után (ez a rész ugyanúgy meg van szórva a szerző életéből vett anekdotikus morzsákkal, mint a többi), jöhetnek a segédeszközök: a monitorozás, a lépésekre bontás, az elszámoltathatóság, aztán számos kisebb jó tanács. (Mikor változtassunk? Hogyan vonjuk el figyelmünket átmenetileg? Hogyan jutalmazzuk meg magunkat – hogy mégse omoljon össze változtatási tervünk, stb.

Mindez nagyon szárazan és iskolásan hangzik. Olvasás közben mégis valóságos keresztes vitéznek érezzük magunkat. Kicsit máris olyan csinos, gazdag, self-made amerikai nővé váltunk, mint ez a serdülő küllemű New York-i asszony, aki jogásznak tanult, príma állása volt, és mert váltani, hogy inkább az egész világot meghódító self-help könyveket írjon. Aki egy olyan könyvpiaci rést hasított ki magyának, ami azelőtt nem is létezett.

Néha azért elég béna bölcsességgel traktál minket a szerző. De vannak közte nagyon jók is. A legismertebbet, ami új nekem új volt, Eisenhower mondta még tábornok korában: „Plans are useless, but planning is indispensable”. (A tervek hasznavehetetlenek, de a tervezés nélkülözhetetlen dolog.)

Végezetül, Gretchen Rubin afféle „mozgalmár szerző” – rendkívül aktív a közösségi médiában – már nem is lehet tudni, hogy posztjai, hírlevelei, videói a könyveit reklámozzák elsősorban, vagy bennük van a lényeg – azaz az ott közölt tartalmakból formálódnak az új könyvek. A sok ezer követői reakciót mind beépíti.

(Crown Publishing, 2015, 298 o., ára US$ 26. A rettenetes címlappal készülő magyar kiadás még csak előkészületben van az Édesvíz kiadónál.)

Három régi, bevett szokás A töltőtoll, a tinta Egyetemista koromban visszatértem a töltőtollhoz, és azóta is vallásosan ragaszkodom hozzá. Harminc éve a tinta is rögzült: türkizkék színű tintával írok. (Angolul pávakék, franciául déltengeri kék a neve. Hajdanán legalább Bécsig kellett utazni, hogy beszerezzem.) – Több mint 30 éve.

Kézzel számolás Mániákusan őrzöm ezt a képességemet. Szorzás, osztás sok számjeggyel is. A 27% ÁFA bevezetése sok minden miatt káros volt, talán csak én örültem neki az országban. Perverz öröm az ÁFAtartalom kiszámítása a bruttó összegből, kézzel. (Segítek: aránypárt kell felállítani!) – Kb. negyven éve, kis kihagyás volt az elektromos számológép bűvöletében.

Kelés 4:57-kor Azt hamar megéreztem, hogy korán felkelni tudó „csalogány” típus vagyok. Emlékszem, hogy a „leggonoszabb toll”, MGP mesélte nekem egyszer egy szilveszteri partin, hogy ő minden nap 4 órakor kel, akkor lehet a legjobban dolgozni – nagy munkákon. A töredék idő arra kell, hogy kikússzak a konyhába, kávét csináljak, meghallgassam az 5 órás híreket. Utána mintegy másfél óráig csak az enyém a világ.

A család még alszik. – Több mint tíz éve.

Három levedlett szokás Aktatáska Negyven éves koromig nem volt fix állásom, bár mondhatom, szabadúszóként igen sokat dolgoztam, néha két-három különböző

foglalkozást űztem egyszerre. Fiatalon nagyon konzervatívan akartam kinézni. Már egyetemre is aktatáskával jártam. (Olykor igen finom, drága darabokkal.) Amikor a legkisebb lányomat vittem a nyakamban az óvodába, ahhoz hogy biztosan tartsam, mindkét kezemre szükség volt. Így kezdtem hátizsákot hordani. Aztán úgy maradtam. – Több mint tíz éve nincs.

Reggeli torna a Duport variációkra (K. 573, 1789-as mű) 1991-ben volt Mozart halálának kétszázadik évfordulója, akkor kezdtem el gyűjteni a Philips 180 cédén árult összkiadását. Az egyik első lemez a zongoravariációkat tartalmazta, ott tetszett meg az alig ismert „9 variáció Jean-Pierre Duport menüettjére”. 14 perc 10 másodperces kis remekmű. Az jutott eszembe, milyen jó kísérőzene lenne egy 1900-as némafilmhez, ami egy lánygimnáziumi tornaóráról szól. Ekkor kezdtem mindennap tornázni erre a zenére. Duport (17411818) korának jelentős csellistája volt, saját szerzeményei is fennmaradtak. Lám, az egyik még Mozart figyelmét is felkeltette, amikor együtt utaztak Potsdamba. Az összkiadásban a variációkat Ronald Brautigam játszotta. Meghallgatható itt. – Tíz éve nincs (nyolc éve van viszont fitneszklub, hetente háromszor).

Mikuláslevél A második lányom három éves korában kezdődött a szokás, hogy a mikuláscsizmában volt egy sárga papírra írt levél, amelyben személyesen a Mikulás írt a gyermeknek, tanúságot téve arról, hogy mennyire követi őkelme mindennapjait, kitérve jó és rossz tulajdonságaira. És alá is írta töltőtollal: Mikulás Miklós. Mire a harmadik leány óvodás korba ért, ő is kapta a levelet. Egy idő után már e-mailen kapta a levelet. (Valóban csináltam egy miklos.mikulas@gmail.com címet, onnét jött a levél. Befejezni nem

volt könnyű – a címzetteknek fájt, hogy abbamaradtak a levelek. – Nyolc, illetve három éve nincs.

Három másoktól irigyelt szokás, amit mégse (vagy nem maradéktalanul) követek Menetrend kockás papíron Nagyon jó barátom, aki gyakran hosszú műveket fordít, évtizedek óta mindig menetrendet készít, amit kiszögez a faliújságjára. Egyik tengelyen a napok száma, a másikon az oldalak (sorok) száma. A célhoz vezető ceruzavonal kiadja a szükséges napi tempót. Azért ceruzával rajzolja a vonalat, mert előfordul, hogy elmarad a munkával, akkor radírozni kell.

Lépcső és vers, mindennap Hans Georg Gadamer (1900-2002), ahogy már többször is emlegettem a Vademecumban, mindennap lépcsőt mászott és verset tanult kívülről. Az előbbit csaknem mindig betartom, bár a negyediken lakom és az ötödik és hatodik emelet között dolgozom. A verstanulás azonban nagyon gyenge képességem. Egyszerűen nem megy!

Mindent a falra kiírni Van barátom, aki mindent kiír a faliújságra, a beprogramozott rádióállomások frekvenciáit, az egyetemi óráit, a jövendő utazásokat – a barátok telefonszámait. Egyszerűen mindent. Nem hagyja, hogy elárasszák a modern dolgok és megváltoztassák a szokásait. Ma is nyomtatott naptárt használ, szándékosan olyat, amit csak Bécsben lehet kapni.

Három viszonylag új szokás Számolom a lépéseimet Persze indirekt módon, az Argus nevű csodás kis telefon-alkalmazás csinálja helyettem. 10 000 lépésre van beállítva, ha azt elérem, akkor diadalmas zene szólal meg. Néha csak azért megyek néhány kört, hogy meglegyen a kvóta. – Több mint három éve.

Minden áldott nap egy kis francia Angolul állandóan olvasok, írok, beszélek. A nagy szerelmem ellenben a francia nyelv. Az istennek sem tudok az angoltudásom közelébe vergődni. Regisztráltam egy honlapra, amely minden egyes nap küld nekem egy mondatba ágyazott francia szót, amit meg is hallgathatok. De ha lehet, francia rádiót is hallgatok. Az okos telefonomon. – Kb. 5 éve.

Napi látogatás a Feedly bloggyűjtő portálon Információim durván felét blogokból szerzem be. De annyi mindent követek, hogy kénytelen vagyok egy segítő portált igénybe venni. Az összegyűjti a megadott blogok összes új bejegyzést. Csak egy helyet kell felkeresnem. – Három éve.

Három tervezett új szokás, amire még nem érzem érettnek a helyzetet Az alkohol teljes száműzése Ehhez igen közel állok, mert egész életemben nagyon kevés italtól is mindig nagyon jókedvű lettem. A teljesen absztinensek (ha csak nem egészségügyi ok áll a dolog mellett) általában ellenszenves alakok.

Még habozom, hogy akarjak-e közéjük tartozni.

Minden nap kacatmentesítés Mindennap kidobni egy szatyorra való kacatot, könyveket, dévédéket kitenni a kapu elé. A minden héten egyszeri alkalomtól haladok a gyakoribb cselekvés felé. Ez összefügg az apró-cseprő ház körüli szerelésekkel is. Éljen a minimalizmus!

Havi találkozás egy-egy lemorzsolódott jó emberemmel Ez a tervem áll a legbiztosabb alapokon. Gyakran eszembe jut egy-egy volt osztálytárs, kolléga, tanártárs, vagy mentor. Különösen az nálam idősebbekkel kell sietnem.

Hogy miért is halogatom? Hogy rájöjjek, újra fellapozom a Better Than Before című könyv halogatásról szóló fejezetét. Angolul nagyon szép szó jelöli ezt a mérhetetlenül kártékony fogalmat: „procrastination”. A latin „cras”, azaz holnap szóból ered. (Majd holnap jó fej leszek. Erős, bátor és erkölcsös.)