Aranyozás – Költők Arany Jánosról (az Örkény Színház premierje) Az Örkény Színház végtelenül kellemes hely, mindig mindent megnézek, és mondhatom: fehér holló a csalódás. Az egyetlen súlyos negatívum a széksorok szűkössége és a székek kényelmetlensége – volt. Az áprilisban kezdett átépítés jól sikerült. A székek kényelmesek, a háttámlába szőtt számok még szépek is, ezentúl nem kell hétrét görnyedve a karfát vizslatni, hogy melyik is az én székem. Ülőhelyet sem kellett feláldozni, az emeleti előcsarnok rovására lehetett egy kicsit hátrafelé terjeszkedni. Az idei első premier főhajtás volt Arany János előtt. A kötelezőnek tűnő megemlékezést parádés ötlettel abszolválták: elsősorban Arany hatását mérték fel, kortársaira és főleg utódaira. (Az anyaggyűjtésben Ferencz Győző segített nekik.) A ceremóniamester Mácsai Pál direktor volt. Kedvesen, otthonosan mondott Arany versszakokat, terelgette színészeit, akik mindvégig a színpadon ültek, és nagyon figyeltek az éppen szavaló társukra, érzelmileg tökéletesen részt vettek az előadásban. Néha kimentek középre egy álló mikrofonhoz, néha egy vándorútra ment mikrofonba beszéltek saját helyükről, szcenírozás egyébként nem volt, és nem is hiányzott senkinek. Mácsai kimentette a beteg Pogány Juditot, aki el akart jönni, de ő letiltotta. A figyelmes szemlélő ezen kívül észrevehette, hogy sem Kerekes Éva, sem Takács Nóra Diána nem volt a színpadon. A láthatóan jól mulató közönség néha nyílt színi tapsra ragadtatta magát. Ez először Vajda Milán magánszáma után következett be, aki Petri Aranyról szóló tankönyv-paródiáját szavalta el. Nehéz felidézni a tapsokat, a csúcspontokat sokkal könnyebb. Nekem a következők voltak ezek: Máthé Zsolt (Parti Nagy Lajos), Polgár Csaba (Kovács András Ferenc) és Zsigmond Emőke énekszáma (szöveg: Arany János népgyűjtése, zene: Kákonyi Árpád).