A Petri-Forgách söralátétek és a Fortepan kötet A Magvető két újdonságában szinte semmi közös nincs, csak a különösségük. Egyik sem hiányozhat a konyhafiókból, illetve a könyvespolcról. Igen, az első újdonságot nem a könyvespolcon, hanem a konyhafiókban kell tartani. Ugyanis irodalmi söralátétekről van szó. Forgách András író köztudomásúan jól rajzol, barátját, Petri Györgyöt előszeretettel rajzolgatta sörözés közben. E rajzokból négyet most valóságos karton söralátétre nyomtatott ki a kiadó, és csinos dobozt is adott hozzá. Vagyis akár a könyvespolcra is elhelyezhető. Ez van a doboz hátára nyomtatva: „1986 tavaszán három hetet NyugatBerlinben töltöttem, Petri épp ösztöndíjjal volt kint, és én magától értetődően Gyurinál és Mayánál laktam. Ez azzal a következménnyel járt, hogy mint a Vízivárosban, Berlinben is Gyuri törzshelyein kezdtük a napot vagy fejeztük be az estét: Horn Klause, Amtsschimmel, Bier Express. Ültünk, ittunk, hallgattunk, beszéltünk – rajzoltam őt. Füzetbe, fénymásolópapírra, söralátétre. Eltelt huszonöt év és előkerültek a söralátétek. És újra ott ültem Gyurival, a törzshelyein, Nyugat-Berlinben. És azóta is ott ülök vele mindenütt – és rajzolom őt.” Ezzel a kiadvánnyal már rendelkezik is Hírlevélíró. A másik még nem jelent meg, de hallatlan nagy örömet okozott a Fortepan csapat tagjainak. Ez Rakovszky Zsuzsa új kötete. Címe nem más, mint FORTEPAN!