Annette és Helmut Brück a Nemzeti Galériában
Már többször volt szó a Fortepan új kiállításáról, amelyet a Nemzeti Galériában rendeztünk meg, a másfél éve fellelt drezdai leletre alapozva.
A hétvégén megint vezettem egy csoportot. Szokás szerint azzal kezdtem, fogy felsoroltam, mennyi véletlen (illetve feltétel) kellett ahhoz, hogy a Budapest. Az első aranykor című kiállítás létre jöhessen.
– A meisseni Brück und Sohn képeslapkiadó nyolcadik generációja kijelenti, hogy nem akar képeslapokkal foglalkozni.
– A hetedik generáció, hetven körül járva elhatározza, hogy 225 év után bezárja a céget.
– Brückék a képeslapok nyersanyagául szolgáló fotóhagyatékot átadják a drezdai Deutsche Fotothek-nek.
– A DF haladéktalanul digitalizálja a fényképeket és kiteszi az internetes archívumába, méghozzá szabad felhasználású megjelöléssel.
– Itt megtalálja Tamási Miklós, havi rendes portyázása során, magyar vonatkozású, szabad felhasználású fényképeket keresve.
– Mindez egy évvel a városegyesítés 150 éves évfordulója előtt történik.
– A Nemzeti Múzeum menedzsmentje hajlandó volt helyet csinálni a kiállításnak, ilyen rövid határidővel.
Ugyanezen a hétvégén találkozhattam egy varázslatos házaspárral, Annette és Helmuth Brück-kel, az 1. számú feltételből! Eljöttek Budapestre megnézni a családi hagyatékból készült kiállítást. Megtudtuk egyébként, hogy Annette a család örököse, férje felvette az ő nevét. A céget aztán együtt vitték. Negyvenöt évvel ezelőtt jártak
utoljára Budapesten. Most az Astoriában vettek ki szobát,
mindenképpen olyan szállodában akartak lakni, ami valaha megjelent a képeslapjaikon. A kiállítás végigjárásán nem vettem részt velük, így hadd idézzem Virágvölgyi István kurátort:
„Nagyon lelkesedtek a kiállításért, Helmut egyszer majdnem el is sírta magát, de úgy általában nagyon meg voltak hatva. Sokat fotózkodtak a térben, mindenre kíváncsiak voltak és mindenről szívesen meséltek, amiket kérdezgettem a cégről. Kiderült, hogy a bejárati ajtó feletti esernyős férfi Anette dédpapája, illetve az is, hogy a németországi képeket szinte mindig maguk a Brückök készítették. Sajnos a budapesti képek készítőiről valóban nem tudható semmi. A céget se a fiuk, se a lányuk nem akarta tovább vinni, tizennégy évig tartott míg végül úgy döntöttek, hogy elengedik. Érezhetően nehéz volt erről beszélniük még így öt évvel később is. Helmutnak köszönhetjük a kiállítást, ő rendezte össze az addig elég kaotikusan tárolt archívumot és ő szorgalmazta, hogy kerüljön közgyűjteménybe és a netre az anyag.”
Amikor eddig néhányszor vezettem a kiállításban, mindig nagyon sokan voltak a csoporton kívül is Így aztán erős lobbizásba kezdtünk, hogy hosszabbítsák meg a kiállítást. Hamarosan kiderül, eredménnyel jártunk-e.
