Andrew Scott, az „ismeretlen” színész
Mondani se kell, hogy a Ripley sorozat sikere a címszereplőt alakító, 1976-os születésű ír színész, Andrew Scott vállán nyugszik. Meglehetősen hosszú eddigi színpadi és filmszerepeinek sora, de nekem eddig nem tűnt fel. Erre csak egy magyarázatom van: a kisebb filmes szerepekben annyira tökéletes volt, hogy nem is színésznek
tekintettem őt, hanem a valóság részének. (Esetenként olyan színészt sem ismerek fel, akit sokszor láttam, sőt civil ismeretség fűz hozzá. A Katona József Színház Kazamaták című előadásában szerepelt egy antantszíjas ávós tiszt, valósággal remekelt, és nem tűnt ismerősnek. Egy barátomtól, leforrázva tudtam meg, hogy Máté Gábor játszotta a szerepet...)
Scott már hatévesen szerepelt egy reklámfilmben, tizenhét évesen főszerepet kapott, majd ösztöndíjat egyetemi képzésre. De fél év egyetem után inkább egy dublini színházba szerződött. Huszonkét éves korában Londonba költözött. Innét nem volt megállás. Sokfajta színházi szerep, díjakkal kikövezett pálya, televíziós és moziszerepek
felváltva, de nem ám úgy, ahogy George Clooney-nál láttuk, hogy egy nagyon népszerű sorozatban való sok évi rakkolás után próbálták ki filmszerepekben, hanem oda-vissza járkált a vászonra és képernyőre készült mozgókép alkotások között. Játszotta már filmen Charles Dickens-t, John Lennont, Tim Moriartyt (Sherlock Holmes filmben), színpadon 2017-ben egy négyórás Hamlet címszerepét, Robert Icke átdolgozásában (aki a Radnótiban játszott Oidipusz szerzője is!)ebben is hatalmas sikert aratott – 150-szer játszotta el.
A Ripley sorozatban mindenképpen pályája egyik csúcsára ért. Hűvös, kimért, érzelemmentes, a karaktert valahol félúton az aszexuális és a látens homoszexuális közé lövi be. Hogy nem heteroszexuális, az világos a Marge Sherwood iránti érzéketlenségből. A thriller műfaja gyakran azért is tűnik sterilnek (különösen a műfaj korai regényeiben),
mert gyakran mellőzi a mindennapi szükségletek kielégítését. A hősök nem esznek, nem mennek vécére, nem mennek a boltba, nem szeretkeznek.
Andrew Scott, a magánember, egyébként meleg, ezt a 2013-ban adott
Independent interjú óta lehet tudni. Ott mondta ezeket a bölcs, nyugodt szavakat:
„Szerencsére, manapság az emberek szemében a homoszexualitás már nem afféle fogyatékosság. De nem erény sem, mint mondjuk a kedvesség. Vagy a tehetség, mondjuk a bendzsón való játékra.
Egyszerűen egy tény. Persze ez bennem van, de nem akarok rájátszani a dologra. Nem híresztelem magamról, hiszen színész vagyok. De van különbség a magánélet óvása és a titkolózás között, és nem vagyok egy különösképpen titkolózó alkat. Igazából csak folytatni akarom a munkámat, ami nem más, mint hogy egy csomó különböző embernek adom ki magam. Ez ilyen egyszerű.”
(„Fortunately, nowadays, people don’t perceive homosexuality as a defect. But it's also not a quality, like kindness. Or a talent, like knowing how to play the banjo. It's simply a fact. Of course, that's part of what I'm sending back, but I don't want to play with it. I’m not advertising it; I think it’s important when you’re an actor. But there's a difference between privacy and secrecy, and I’m not a secretive person. All I really want to do is continue doing my job, which is pretending to be a bunch of different people. It's as simple as that.”)
Alább Andrew Scott a 2017-es Hamlet előadás plakátján.
