Anagymuzeumjohannesholzhausenfilmje

A nagy múzeum – Johannes Holzhausen dokumentumfilmje Ez a dokumentumfilm élvezeti értékében csak a 85 éves tokiói szusikirályról készült filmhez hasonlítható (ld. itt). Itt azonban a főhős egész intézmény, a tőlünk mindössze kétszázötvenegynéhány kilométerre nyugatra működő Kunsthistorisches Museum. A film készítői több mint két évig követtek nyomon egy hatalmas projektet.

Ennek megfelelően az első igazi jelenetben egy hatalmas üres teremben egyetlen munkást látunk, amint egy csákánnyal belevág a parkettába és elkezdi feltépni. Lassanként kiderül, hogy nem csak a Császári Kincstár (Kunstkammer) méltó, 21. századi bemutatását készítik elő, hanem az egész múzeumot egy korszerűbb pályára állítják át. A film egy sok epizódból álló, a folyamatokat nem idealizáló, hanem a maguk konfliktusos valójában bemutatni igyekvő szerelmi vallomás a múzeumi szakmához. Megmutatja, hogy ezt a monstrumot ma már két ember együtt vezeti – egy ötvenes, jó fellépésű művészettörténésznő és egy harmincas gazdasági vezető, meglehetős harmóniában. A film bekukkant mindenféle értekezletre, a marketingesekhez, a restaurátorokhoz, a teremőrökhöz. Az egyik teremőr egy kardos menyecske, aki felpanaszolja, hogy 11 éve dolgozik már itt, még sem ismer személyesen senkit a saját részlegén kívül.

Kijelenti: a karácsonyi partin nem akar a saját kollégáival egy asztalnál ülni… Egy Rubensről a szemünk előtt állapítják meg, hogy nem is Rubens, megnézzük az új arculat belsősöknek szóló munkakiállítását, jelen vagyunk egy középvezető megható búcsúztatásánál, amikor leszidnak egy idős osztályvezető-nőt, hogy túllépte a költségeket, és több tucat más jelenetben bejárjuk azokat a fizikai és lelki tereket, ahová közönséges halandó sohasem juthat be.

A végén aztán eljön a nagy nap. Elkészült a nagy mű. Látjuk a megbeszélést, hogyan tervezik el, miként kell fogadni a köztársasági elnököt. (Nem, nem mond itt beszédet… Csak vendég!) Ahogy követjük a fontos személyt, a kamera elidőz a teremőr-ismerősünkön.

Éppen megérint egy műtárgyat. Megszólal a riasztó – ő megnyugszik.

Minden működik.

Anélkül, hogy nagy szavakra ragadtatnánk magukat, ki kell jelenteni, hogy a film a modern, sikeres Ausztria portréja is. Ahol sokféle ember boldogan működik együtt, ahol az egész világgal versengés természetes és sikerrel kecsegtető alapállás. Könnyű nekik?

Korántsem – elég csak a harminc évvel ezelőtti Ausztriára gondolni.

Előzetes itt. Honlap itt.

(Das Grosse Museum, 2014, 94 perc)