A Bélier család – Éric Lartigau francia-belga filmje Az álmoskönyv szerint a műfajokat keverni veszedelmes. A francia rendező élesen szembe ment ezzel a bölcsességgel. Öt különböző műfajt kevert össze – és minden bejött neki. Hibátlan, emlékezetes és szórakoztató filmet alkotott. Összekeverte a családi vígjátékot a tinidrámával, a zenés filmmel, a kisebbségi drámával – és mindezt a némafilmmel (!). Hetekig kerülgettem a mozikban: kit érdekel egy újabb francia vicces családi vígjáték, amelyből tizenkettő egy tucat? Aztán a Magyar Narancs öt pontja mégis beültetett a moziba, ahol egy száz személyes teremben összesen hárman voltunk. Az első jelenetben egy átlagos, kétgyerekes család ebédel, egy ideig nem szólnak egy szót sem, de van valami furcsa. Nagyon zajosan történik minden. Az edényeket odacsapják az asztalhoz, minden nagyon hangos. Aztán kiderül: ez egy süketnéma család, csak a lánygyerek, Paula beszél és hall. A kommunikáció azonban jeleléssel nagyon élénk. Ez egy sokat „beszélő”, érzelemgazdag, egymásra nagyon figyelő család. Aztán kitágul a tér: egy teheneket tartó nagygazda farmján vagyunk. Paula a kapocs a család és a külvilág között. Ez többek között olyan bizarr jelenetekben is megnyilvánul, mint a látogatás a háziorvosnál, ahol Paula kénytelen fordítani. Arra próbálnak választ találni, hogy a gombásodás miért terjed, mikor a pirulának el kellene mulasztania a fertőzést. Kiderül, hogy Rodolphe, az apa nem szedte be a tablettákat. Az orvos lehordja őt, és azt is előírja, hogy egy ideig tartózkodjanak a nemi élettől. Mikor kiderül, hogy három hétre gondol, Gigi, a felesége hevesen rázza a fejét, azt ő nem bírná ki. Ez a fajta szokatlan, nem közhelyes humor színezi végig a cselekményt. De maga a némafilmes arcjáték, a jelelés is nagyon muris dolog, hiába szokunk hozzá elég hamar. Paula biciklivel megy a faluközpontba, onnét iskolabusszal a gimnáziumba, ahol a szokásos dolgok történnek vele. De útközben