A zöld íjász első évada

A Zöld Íjász első évada Hírlevélíró némi magyarázattal tartozik: vajon hogyan keveredett egy ennyire kommersz tévésorozat megrögzött nézői közé? A történet banális: egy este, amikor holtfáradtan kecmergett haza, amikor mások utolsó erejükkel benyomják a tévé kapcsológombját, ő lerogyott füles fotelébe, és az iPaden turkálni kezdett a Netflix kínálatában. Megakadt a szeme az Arrow címen: mi a fene lehet ez? Megnézett egy részt és a hasát fogta a röhögéstől: egy képregényből felhabosított sztori, ahol a hihetőség nem kellék, hanem a gyengeség jele (lenne).

Egy héttel később a konditeremben észrevette, hogy a mellette taposó férfi iPadről néz egy filmet. Erről egy önnevelő podcast jutott eszébe, amelyik azt ajánlotta, hogy próbáljuk a kellemetlen rutin feladatokat összekötni a vágyott dolgokat (pl. hangoskönyv takarítás közben), és már mentem is az öltözőbe az ájpedemért. És persze az Arrow-t kezdtem nézni. És míg azelőtt 5 percig is alig bírtam az unalomtól a taposást, nem is volt kérdés, hogy egy 45 perces epizódot végignéztem.

Azt hittem, hogy valami titkos „kincset” találtam, pedig két kattintással kiderült, hogy az RTL Klubon már az 5. évadnál jár a sorozat, A zöld íjász címen… Főhőse egy Oliver Queen nevű, harminc felé járó félisten, aki olyan erős, mint Schwarzenegger fénykorában, olyan gazdag, mint Donald Trump, olyan erényes, mint Ferenc pápa, ám valamivel kevésbé törvénytisztelő, mint Robin Hood. A cselekmény elején éppen visszatér egy távoli, vad szigetről, ahol öt évet töltött hajótöröttként. Mindenki halottnak hitte, miután a luxusjacht, amelyen milliárdos apjával Kína felé indult, a nyílt tengeren elsüllyedt. Hamar kiderül, hogy nem elsüllyedt, hanem felrobbant. Megtudjuk, hogy egyedül ő menekült meg.

Oliver valaha iszákos, botrányhős aranyifjú volt, most azonban magába forduló, éjszakákra eltűnő, Batmant játszó Supermanszerűség. Aki egyenként lenyilazza (!) a papájától kapott

zsebkönyvben található személyeket, mindazokat, akik „kisiklatták Starling Cityt”, hősünk szülővárosát (egy Vancouverre hasonlító nagyvárost).

A sorozat dramaturgiája elképesztően gyerekes. Oliver néha jelentőségteljesen maga elé néz, és akkor indul a flashback: mi történt vele a szigeten. A sziget cseppet sem lakatlan – de gondolva arra a valószínűtlenül csekély számú Vademecum-olvasóra, aki kedvet kap a sorozathoz, nem árulom el, honnét tanult meg Oliver olimpiai szinten íjazni. (Aki azonban a „Keresd a nőt!” bölcsességet sejti a háttérben, az nem fog csalatkozni.)

A sorozat saját – igen alacsonyan megszabott – hihetőségi színvonalát alul rendre kiüti az elképzelhetetlenül nyálas és esetlen szerelmi szál: Oliver eltűnése előtt egy Laurel nevű (hatalmasságokkal küzdő) ügyvédnővel járt, az egész első évadban kerülgetik egymást – csak egy óvodásnak meglepetés, hogy újra összejönnek. És Laurel apja persze nyomozó, aki a kapucnis gyilkost/hőst akarja elkapni.

A mesés elemeknek ezzel nincs vége. Az ármány magasabb szinten is fojtogatja Starling Cityt: gonosz üzletemberek egy csapata valamit forral a város ellen… Figyelemre méltó még, ahogy Oliver követői lassanként szaporodnak: egy volt testőre, illetve egy számítógépes Hamupipőke is csatlakozik hozzá.

A sorozat hatalmas sikere is bizonyítja, hogy az emberiség menthetetlen. Hírlevélíróval egyetemben.

(Arrow. Greg Berlanti, Marc Guggenheim és Andrew Kreisberg alkotta sorozat. Főszereplők: Stephen Amell, Katie Cassidy, Colin Donnell, Willa Holland, Emily Bett Rickards, Susanna Thompson.

Eddigi epizódok száma: 115.)