A tristan akkord históriája, avagy a disszonancia 612

A Tristan akkord históriája, avagy a disszonancia Lélekben még mindig a Váci utcai zenei általános iskola 8. osztályos tanulójának érzem magam – imádom a jó komolyzenei ismeretterjesztő filmeket. A legújabb kedvencemre a Fidelio magazin online változatában bukkantam, amikor mértékkel ugyan, de újrakezdtem Wagner tanulmányaimat. Ez volt a címe: „Hallott már a Tristan akkordról?” Én már hallottam („Az opera előjátéka a cselló együtemnyi dallamával, majd a Trisztán-akkordnak hívott hangzattal kezdődik, melyet a kor közönsége disszonánsnak érzékelt.”), de a cikk remekül összeszedi a disszonancia fel-felbukkanását már Wagner előtt is.

Ennek két előfordulását sokat hallgattam: Gesualdo műveiben, meg Mozart 465-ös vonósnégyesében, amelyet Disszonancia kvartettnek is szokás nevezni.

Utána azonban beidéz két filmecskét, az egyikben Stephen Fry (1957-) angol színész, író, humorista felkereste Wagner egykori Bayreuth-i házát, hogy ott, a zeneszerző saját zongoráján tanulmányozhassa ezt a különleges akkordot. Stefan Mickisch segít neki. Mind a ketten bájosan, ragadósan lelkesek. (A zongorázás néha átmegy egy modern Trisztán-előadásba.) A végén van egy emlékezetes zenei baki, amin nagyot nevetnek, de a filmkészítők benne hagyták, nagyon helyesen.

A filmecske megtekinthető itt. (6’ 26”).

A másik filmben meg Jessye Norman énekli Izolda szerelmi halálát, benne a híres „feloldással”. Itt.