A szobalány – park chan wook dél koreai filmje 627

Page 1

A szobalány – Park Chan-wook dél-koreai filmje A moziban elmulasztott filmre az Odeon kölcsönzőben hívta fel a figyelmünket családi film-orákulumunk, Maris. Az Oldboy című kultuszfilm rendezőjének új filmje a 30-as években, a japán megszállás alatt álló Koreában játszódó kifinomult, kosztümös kalandfilm, amely lassan átmegy erotikus thrillerbe. Egy magát „eljapánosító”, gazdag, koreai műgyűjtő a házában nevel fel egy elrabolt fiatal örökösnőt, Hidekót – nyilvánvalóan magának. Hidekóra azonban szemet vet egy szélhámos ál-gróf, aki első lépésnek egy szobalányt szerez Hideko mellé. A lassú tempójú, kifinomult film három részből áll. A második rész újra meséli a cselekményt, és kiderül, semmi sem úgy van, ahogy elsőre képzeltük. A harmadik rész pedig egy csavarokkal telepakolt lendületes lezárás (zenei szakszóval: kóda). Kiemelkedő színészvezetés, látvány, vágás. Emlékezetes film, a művész mozik és a kommersz között félúton, a legélvezetesebb fajtából. Az előzetest MINDENKÉPPEN nézzék meg, önmagában is teljes értékű műalkotás! Van benne egy filmtörténeti jelentőségű egy perc. Jelszó: „fogreszelés”. Előzetes itt. (Ah-ga-ssi, 2016, 2 óra 24 perc, fényképezte: Chung Chaung-hoon, látvány: Ryu Seong-hie, a főbb szerepekben: Kim Min-hee, Kim Taeri, Ha Jung-woo, Jo Jin-woong.)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.