A szegecs, a szarvas és a „fehér” bot találkozása a Vademecumban Ha egy köztéri műalkotás megsérül, ne adj isten eltűnik, az önkormányzatnak kutya kötelessége pótolnia. Persze amikor egy-egy új szobrot állítanak, célszerű olyan tervet kiválasztani, ami nem sérülékeny. Három, térben és időben nagyon távol álló esetet rovok itt fel, láthatóságuk, jelentőségük, zavaró hatásuk is nagyon eltér. Csak az én kényes ízlésemet zavarja egyformán mindegyik. 1.) A Szabadság híd nevezetes „ezüst szegecse” valaha FJ monogrammot viselt, mert ezt (egy gőzkalapács közbeiktatásával) maga I. Ferenc József verte be. Egy üveg alatt helyezték el, egyszer ellopták, aztán még egyszer, akkor már alumínium szegecset tettek a helyére. A legutóbbi – igazán példás – rekonstrukció idején megfeledkeztek róla. A kerek tok elkészült, de ma durván le van mázolva. 2.) A Jókai Mór Általános Iskola a XIV.kerületben a Róna utca és az Erzsébet királyné út sarkán található. Dúl Dezső építész (1925-2015) legelső munkája volt, 1958-ban Ybl-díjat kapott érte. A telek rövidebb oldalán, a villamosvágányok felé található fronton, a rombusz alakú műkő díszek egy két szarvast ábrázoló bronz domborművet fogtak közre. Néhány éve azonban valakik kifeszegették és elvitték, feltehetőleg nem azzal a céllal, hogy otthonukban gyönyörködjenek benne. Legalább öt éve nem pótolták. 3.) A leginkább látható, tehát legzavaróbb példa a Kossuth téri metróállomáson található Teiresziász című szobor, amelyik eredetileg egy „fehér” botot tartó ülő vak embert ábrázolt. Nos, a bot nem elég stabilan volt az ember kezéhez erősítve… hamar el is lopták. Egyszer pótolták – de a felerősítés módján nem változtattak. Így aztán hamar újra eltűnt. Sok éve nem érthető így a szobor.