A Smartify mobilalkalmazás_713

Page 1

A Smartify mobilalkalmazás Mint zenei általánosba járó kisfiút evett a sárga irigység, amikor a zenei szempontból művelt családból érkező osztálytársam egyből rávágta, hogy a Ki nyer ma? című rádióműsorban milyen zenét játszottak be. Én nyolcévi zenetanulás, mindennapi énekóra után csak addig jutottam, hogy azt tudtam tévedhetetlenül felismerni, hogy hallottam-e már egy művet, vagy még nem. Így aztán hatalmas örömöt okozott nekem a Shazam nevű mobilalkalmazás. Eleinte azt hittem, hogy csak a könnyűzenében ismeri fel a műveket és az előadókat. Pedig a komolyzenében is! Hallottam olyan alkalmazásról, amelyik a fákat tudja beazonosítani az erdőben – és most Angliából elindult egy olyan alkalmazás, amely felismeri a műtárgyakat. Persze csak azokat, amelyek valamelyik csatlakozott múzeumban találhatóak – de az állomány viharos gyorsasággal fejlődik. A projektben részt vevő intézményektől kérnek valamennyi díjat, de az alapköltségeket az angol állam állta. Lehet privát gyűjteményt felhalmozni, barátkozni és kapcsolatba lépni másokkal, akiknek mondjuk nagy kedvence Georges de La Tour, Antonio Canova vagy Nemes Lampérth József. Nagy dolog ez az applikáció, nagy lépés a képzőművészet demokratizálásában. Reméljük a magyar múzeumok is hamar csatlakoznak az applikációhoz. https://smartify.org/


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.