A Seuso-kincs. Vagyon, műveltség, hatalom. Néhány hete ezt olvastam távoli ismerősöm, Merényi György Facebook oldalán: „Visszakapott »régi« lábammal vezetett első utam a Seuso-kincs elé (Nemzeti Múzeum, József nádor terem), a késő római császárkor elitjének a világába. Lenyűgöztek az ezüsttárgyakon az ábrázolások, az életstílusnak és különösképpen annak a műveltségeszménynek a megjelenítése amely az identitás, a kulturális örökség kifejeződése a birodalom felbomlásának idején – vélhetően a 4. század végén – készült tárgyegyüttesen. A görög mitológia áll a középpontjában ennek a késő római kultúrának is, hiszen például a pazar Akhilleus-tál, vagy a Meleagros-tál medalion kompozíciója és – a számomra különösképp kedves – Hyppolitos és Phaedra történetét elbeszélő jelenetsor repít vissza az archaikus időkbe, műveltségünk meghatározó, lenyűgöző rétegét idézve.” Mellékelt vagy 15 remekbe szabott fényképet is. („Az ember nem bírja ki, hogy sutyiban ne fotózzon” – fűzi hozzá. Tényleg, vajon miért nem lehet fényképezni, legalább vaku nélkül?) Mindegyik tárgyról nagy gusztussal elmagyarázta, mit ábrázol. A legtöbbet az Akhilleusz-tálnál időzik. (Átmérő 72 cm, súly 11 782 gramm.) „Az Akhilleusz tál számomra az együttes legszebb darabja: középütt az ominózus leleplező jelenettel. Akhilleuszt anyja Thetis eldugja a végzetes jóslat elől (a trójai háborúban fiatalon fog meghalni): leányruhába öltözteti, ám cselt alkalmazva ugratják ki a nyulat a bokorból: kürtszó harsan, amelynek hangjára a harcias férfiú fegyvert ragad, ezzel le is leplezve magát. A medalionban a fegyverragadás pillanatát látjuk, Akhilleusz középütt női ruhában egy antik építmény kontúrjai előtt a pillanattól megrettent kísérőivel.”