A régi és az új a színház folyóirat júniusi számában 621

Page 1

A régi és az új a Színház folyóirat júniusi számában Szinte napra pontosan két éve, 2015. július 18-án, 73 éves korában hirtelen meghalt a makkegészségesnek tűnő Koltai Tamás, a színikritikus-pápa, egyetemi tanár, 29 könyv szerzője. A folyóiratnak 27 éve volt főszerkesztője. Az évfordulót persze nem magamtól vettem észre. Azon a napon a Színház Facebook oldalán a lap minden mai munkatársa választott egy-egy Koltai írást, amelyet a nagy kritikus éppen annyi idős korában közölt, amilyen idősek ők. Nem csak szép, de értelmes gesztus is volt: bámulatos, hogy Koltai írásai milyen keveset öregedtek. Az utódlás nem volt kérdéses: Tompa Andrea főszerkesztő-helyettest mindenki a természetes utódnak tekintette. Csak az volt a kérdés, hogy – sikeres regényíróként – kell-e neki a lap minden terhe. Ahogy várható volt, ő nem tudott kitérni a kihívás elől, és nagy erővel újjászervezte a lapot. Hívott új munkatársakat, alaposan megújította az internetes változatot. Hogy nem csak az újítást képviseli, az jól látszik abból is, hogy visszavette a lap hatvanas évekbeli fejlécét. A belső tipográfia nem korszerűségével, inkább puritanizmusával tüntet. Aztán az NKA 2016-os folyóirat-finanszírozási mizériájának következtében a lap megszűnt. Ez Tompa Andreának jó alkalom lett volna a búcsúra, amennyiben csak muszáj-herkulesként vállalta volna a főszerkesztőséget. Ő azonban oroszlánként harcolt, Budapest Főváros átmeneti segítségével néhány hónap kihagyással újraindította a lapot. Idén már biztos hátterűnek érződött a Színház. Mint előfizető, minden alkalommal frissnek, fontosnak érzem a fő témákat, amelyeket a címlapra is kiemelnek. Az olvasással ezúttal kissé elmaradtam, ezért csak most hozom szóba a júniusi számot, melynek címlapján ez virít: BULVÁR? KOMMERSZ? És alatta, kicsit kisebb fokozatú nagybetűkkel: KULTÚRBRIGÁD.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
A régi és az új a színház folyóirat júniusi számában 621 by Summa Artium Nonprofit Kft - Vademecum Cultural Newsletter - Issuu