A régi és az új a színház folyóirat júniusi számában 621

A régi és az új a Színház folyóirat júniusi számában Szinte napra pontosan két éve, 2015. július 18-án, 73 éves korában hirtelen meghalt a makkegészségesnek tűnő Koltai Tamás, a színikritikus-pápa, egyetemi tanár, 29 könyv szerzője. A folyóiratnak 27 éve volt főszerkesztője.

Az évfordulót persze nem magamtól vettem észre. Azon a napon a Színház Facebook oldalán a lap minden mai munkatársa választott egy-egy Koltai írást, amelyet a nagy kritikus éppen annyi idős korában közölt, amilyen idősek ők. Nem csak szép, de értelmes gesztus is volt: bámulatos, hogy Koltai írásai milyen keveset öregedtek.

Az utódlás nem volt kérdéses: Tompa Andrea főszerkesztő-helyettest mindenki a természetes utódnak tekintette. Csak az volt a kérdés, hogy – sikeres regényíróként – kell-e neki a lap minden terhe.

Ahogy várható volt, ő nem tudott kitérni a kihívás elől, és nagy erővel újjászervezte a lapot. Hívott új munkatársakat, alaposan megújította az internetes változatot. Hogy nem csak az újítást képviseli, az jól látszik abból is, hogy visszavette a lap hatvanas évekbeli fejlécét. A belső tipográfia nem korszerűségével, inkább puritanizmusával tüntet.

Aztán az NKA 2016-os folyóirat-finanszírozási mizériájának következtében a lap megszűnt. Ez Tompa Andreának jó alkalom lett volna a búcsúra, amennyiben csak muszáj-herkulesként vállalta volna a főszerkesztőséget. Ő azonban oroszlánként harcolt, Budapest Főváros átmeneti segítségével néhány hónap kihagyással újraindította a lapot. Idén már biztos hátterűnek érződött a Színház. Mint előfizető, minden alkalommal frissnek, fontosnak érzem a fő témákat, amelyeket a címlapra is kiemelnek.

Az olvasással ezúttal kissé elmaradtam, ezért csak most hozom szóba a júniusi számot, melynek címlapján ez virít: BULVÁR? KOMMERSZ? És alatta, kicsit kisebb fokozatú nagybetűkkel: KULTÚRBRIGÁD.

Ebben a számban 22 oldalon át foglalkoznak a kommersz/bulvár színház elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Műfaját tekintve van benne kerekasztal beszélgetés, körkérdés, előadás-kritika, ellen-vélemény, mindenféle más.

Mivel ahogy látom, két hónapos késéssel kerülnek a lapszámok a netre, csak előre bocsátom azt a meglepő benyomásomat, hogy ennyi okos ember, elméleti és gyakorlati szakember vegyesen, nem tudja megfejteni, hogy pontosan miről van szó. Nem jutnak megnyugtató definíciókra. Van, aki a bulvár, van, aki a kommersz, van, aki a szórakoztató terminust szereti és van, aki egyiket se.

Az az érzésem támadt, mint a zenei általánosban, amikor azt mondták, hogy a fiszt úgy is létre lehet hozni (fúvós hangszeren), hogy leszállítunk fél hanggal a G-t, vagy felemelünk fél hanggal egy F hangot. (És hogy az nem lesz pontosan ugyanaz a hang. Hittem is, nem is – a zongorán nem így volt.)

Vagyis hogy a szórakoztatóan játszott szerzői előadás egybe eshet kvalitás szempontjából a kiemelkedően kidolgozott szórakoztató darab minőségével. (Nekem éppen ez a tapasztalatom.)

A körkérdésben különösen érdekes és összefogott a standup műfajból kiinduló és részben onnét általánosító, átütően okos Litkai Gergely, valamint Puskás Tamás szövege. Utóbbi így végzi mondókáját: „Ahogy az egész társadalom, úgy a szakmák is gúlát alkotnak. Aki följebb helyezkedik el, szükségképpen lenéz. Aki elsőnek állítja magát, mindenkit lenézhet! Konfuciusz azonban azt mondja: ha utánad köpnek, nyugodt lehetsz, előttünk jársz!

Egyébként, van ma Budapesten művészszínház mnouchkine-i értelemben? Pintér, Alföldi, Bagossy többnyire jól eladható – akár kommerszek, akár csak jó színházat csinálnak, mint például én is? A bulvár az tehát, amire sokan kíváncsiak, vagy a gyenge minőségű tucatáru is bulvár? Jeles produkciók között van különbség,

darabválasztásban és színrevitelben, ambícióban, és minőségben azonban semmiképp! Lehet, hogy csak a jó és a rossz színház volna a helyes megkülönböztetés? Ezek a szavak jelentenek valamit! Talán a hozzájuk tapadt, rögzült értékítélettel van baj! Londonban, ha valami jól eladható, ha sokan nézik, az büszkeség!

E la nave va! A hajó megy, és nehezen fordul. A színházi közgondolkodás még ’89 előtti időkben gyökerezik. „Fel kéne szabadulni már!”

Hogy van alapvető változás is, az éppen a Centrál Színház hosszan húzódó, de értelmes magánosítása, valamint az Átrium első öt éve jelzi. Ezek mellett ne feledkezzünk meg a Jurányi sikereiről, és a XV. kerületben gyökeret vert KOMA Színházról sem! (Miközben elsiratjuk a Krétakört, a Szputnyik Színházat és társait.)

Ezekről a Színház folyóiratban mind bőven esik érthető, értelmes szó.

(Tompa Andrea fényképe 2016-ban jelent meg a mára megszűnt unikornis.hu portálon, fotós megnevezése nélkül.)