A paródia ereje a jászladányi nándor jelenség 612

A paródia ereje: a Jászladányi Nándor-jelenség Jászberényi Sándor szándékoltan macsó írásmódja hús-vér emberként nem teszi őt éppenséggel népszerűvé. Úgy látszik, a kánonba csak úgy van sima belépés, ha az ember először fiatal íróként, ahogy a pártállam idején mondogatták: „kopogtat” az irodalom kapuján, lehetőleg valamelyik bölcsészkar hallgatójaként, és valamelyik „idősebb pályatárs” mutatja be valamelyik nívós folyóirat „hasábjain”.

Jászberényi hangsúlyozottan nem ilyen.

Ez annyira csípte a szemét egyeseknek, hogy idén januárban egy facebook-paródia-oldalt indítottak „Jászladányi Nándor” néven. A meghatározásba ez került: „Personal Interests: Irodalom, Haditudósítás, Férfiasság, Fegyverek, Hősiesség, Cigi, Whiskey, Pina About: Tizenöt éve kergetem a halált a világ legrázósabb háborús övezeteiben, eddig sikertelenül. Haditudósító, író és férfi. A magyar Hemingway.

Impressum: A nevem Nándor. Jászladányi Nándor.

Story: Bármilyen vélt hasonlóság bármely valós személlyel kizárólag a véletlennek vagy az illető vágyálmainak tudható be. A nevem Nándor. Jászladányi Nándor.”

El kell ismerni, hogy ezek a paródiák nagyon jók, sokáig keresgéltem az idézetek között, amíg sikerült egy viszonylag szalonképes példát találnom: „Áabilessel a Tamil Ílam Felszabadító Tigrisei kilinochchi mártírtemetőjében, egy évvel a szervezet 2009-ben történt felszámolása után. Thiruvenkadam Velupillai Prabhakaran főparancsnok fiának, a szervezetet lefejező mullitivui mészárlásban élve elégetett Charles »Kitty Cat« Anthonynak volt a jegyese.

Testvéri viszonyunk ellenére – korábban a harctéren két alkalommal is saját testemmel fogtam fel az Áabiles életét fenyegető golyót – soha

nem árultam el neki, hogy akkor én is ott voltam Mullitivuban.

Hallgattam róla, hogy az én kezem tartotta a kannát, amely benzinnel öntözte csatakosra Charlie fekete haját és büszke tamil bajszát, mely merészen meredt az ég felé, mint a ceyloni karmoscickány bajsza.

Azóta is titkolom, hogy minden éjjel orromban érzem az égett tigrishús émelyítő szagát. (…) Semmit sem bánok. Ma is ugyanarról az öngyújtóról szoktam rágyújtani.”

De egy-egy idézet nem tudja érzékeltetni az egész akció végtelenül vicces (és nagyon-nagyon disznó) atmoszféráját.

A következő idézetet nem is mertem egy az egyben ide másolni, inkább csak egy linkbe.

Az oldalt nyilvánvalóan sokkal többen követik és kommentálják, mint ahányan olvasták az eredeti írásokat. Érdemes a kommentekben is megmártózni. A legtöbb poszt élvezettel rákontráz az írottakra. De elvétve akad ilyen hang is: „Nem értem, van végre egy jó írónk is, miért kell baszogatni?!”

Valami azt súgja, hogy ezt az oldalt nem egyvalaki, hanem egy kis baráti kompánia szerkeszti, akik szeretnék feltámasztani az ötvenes években dúló Karinthy Ferenc és Devecseri Gábor fémjelezte hecckultúrát.

Tegyük hozzá: az ilyen akciók aranyat érhetnének minden marketingesnek, de a valóságos Jászberényi Sándor egészen másképp gondolta – legalábbis eddig. Valaki azt súgta neki, hogy Gerlóczy Márton a szerző, erre nyilvánosan megfenyegette őt.

Az esetet aztán felkapta a mandiner.hu és az atlatszo.hu Vastagbőr című blogja is. Viccesebbnél viccesebb álinterjúkat közöltek – Jászladányi Nándorral.

Például a Mandinerben ezt. A Vastagbőr blogon meg ezt.

Jászberényi tehetségét egyébként az irodalmi életben is jó néhányan elismerik, útját igyekeznek egyengetni. Díjnyertes könyve elé illesztett

ajánlásában nem kevesebb, mint kilenc személynek köszöni meg, hogy hittek benne, túlnyomórészt íróknak és irodalmároknak.

Kíváncsi vagyok, hogy változik-e Jászberényi nyilvános personája, e nagy dicsőség és a még nagyobb lehetőség, a Libri díj után.

A díjátadó utáni nap a Klubrádiónak nyilatkozott hosszan, ez nem sok jót sejtet. Összefoglalva: osztotta az észt arról, hogy miről kellene szólnia a mai irodalomnak. Valami ilyesmivel zárta le a dolgot, hogy nem tudja érdekelni, ha valakinek ma is az a legnagyobb problémája, hogy gyerekkorában megpofozták hittanórán.

Ezt akár Jászladányi Nándor is írhatta volna, nem?