Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
A New Yorker ünnepi száma
Az ünnepi szám még nem volt a kezemben, mert mindig két hét késéssel érkezik meg hozzám, így csak a digitális változatot tudtam végignézni. A honlapon megjelent egy külön fül, ha rákattint az ember, ez jelenik meg:
A szöveg így kezdődik: „1925-ben Harold Ross, a (The) New Yorker alapító szerkesztője egy olyan magazint képzelt el, amely szellemes, riportokat, szépirodalmat, művészi illusztrációkat és kritikákat közöl –a nagyvárosi élet tükörképe kíván lenni szóban és képben. Egy évszázaddal később a lap még mindig arról ismert, hogy képes meglepni, gyönyörködtetni és tájékoztatni a pontosság és a mélység erejével.”
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Ahogy lefelé haladunk a honlapon, egy gif file segítségével
váltakozva megjelenik mind a hatféle borító. Egy tökéletesen megegyezik a száz évvel ezelőttivel, öt parafrázis. A legeredetibb közülük azt mutatja, hogy egy emberszabású robot néz egy pillangó formájú drónt. A robot hasán van egy képernyő, azon azt látjuk, hogy mit lát a drón... (Kerry James Marshall munkája.)
Ha kicsit lefelé görgetünk, akkor fülek jelennek meg a centenáriumnak szentelt honlapon, az első az emlékszám tartalmát ismerteti.
Az emlékező cikkek közül számomra Jill Lepore terjedelmes írása emelkedik ki a szerkesztőkről és nevesebb szerzőkről: A szerkesztőségi csaták, melyekből a New Yorker született. A beharangozó kopf így hangzik: „A magazinnak három aranyszabálya van: soha ne írj írókról, szerkesztőkről vagy magáról a magazinról. A századik évfordulónk alkalmából mind a hármat megszegjük”.
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Ez a cikk arról szól, hogy az egyes szerkesztők miként bántak a szerzőkkel, akik kivétel nélkül mind érzékenyek voltak, csak a maguk módján. Még a legnagyobbak is. Egy szerkesztő egy nap postán kapott egy Updike írást, tökéletesnek találta, de nem közölte azonnal.
Hamarosan kapott Updike-tól egy gépelt képeslapot. Ez állt rajta: „Kedves Adam!
A nemrég küldött írásom melyik sorsra jutott?
a) elfogadhatatlannak ítélték, b) jelentős átdolgozásra szorul, c) beesett egy radiátor mögé.
John”
Lepore több tucat levélből idéz. A legtöbb nem olyan vicces, mint a fenti, hanem panaszos, szorongó, vagy egyenesen dühös. Szeretnék visszaállítani saját szövegüket.
A cikk végén aztán a régi időket a mával veti össze a szerző:
„Ám a szerkesztés kihalófélben lévő művészet. (...) Ha visszatekintünk az 1925-ös évre, és elolvasunk vagy meghallgatunk mindent, ami egy adott napon megjelent – könyvekben és folyóiratokban, újságokban, hírlevelekben és rádióadásokban –, akkor az élő sportközvetítések szívdobogtató kivételével majdnem minden átment egy szerkesztési folyamaton. A szerkesztők, legalábbis a jó szerkesztők, mérlegelték volna, hogy az elhangzottak világosan és tisztességesen vannak-e megfogalmazva. Egy évszázaddal később, a tweetek, TikTok bejegyzések, Substack-posztok és a bőbeszédű podkásztok korában a naponta megjelenő, elsöprően nagy mennyiségű anyagnak csak elenyészően kis százalékát szerkesztette meg bárki.”
Végül Jill Lepore egy szerkesztőtársát idézve, így fejezi be a régi korok szerkesztőit ünneplő cikkét:
„Az olvasók már csak olyanok, mint a tehenek – csak azt akarják megrágni, amivel eteted őket – szokta Bennet mondani. Az írók meg olyanok, mint a birkák, gyapjasak, állhatatosak és egyfolytában
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
bégetnek. A legjobb szerkesztők viszont a hegyekről tekintenek le, ők azok a pásztorok, aki elhajtják a farkasokat, jobb legelőre terelik a nyájat, és megmentik az elveszett bárányokat.” A 100. évfordulót ünneplő honlaprész Our History (Történetünk)
fülén található egy In the beginning (Kezdetben) rész, amelyben a folyóirat első évtizedeinek kilenc kulcsfigurájáról mondanak el néhány fontos tényt. Köztük van Janet Flanner, aki Genêt álnéven, ötven éven át írta a Párizsi Leveleket, 1925 és 1975 között. Mindegyikükről készült egy megmozduló karikatúra (technikai értelemben gif file). Ez a technika már több mint egy évtizede sok örömet okoz a karikatúra rajongóinak a hetilap internetes változatában.
Sajnos nem tudom, hogy kell gifet belinkelni, csak a statikus változatot tudom idemásolni. Az eredeti megtekinthető itt: https://www.newyorker.com/100
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit
Vademecum Newsletter 975/2025 by András Török Copyright @ Summa Artium Nonprofit Kft