A Nemzeti Színház sötét titkai…
Hosszas unszolás után interjút adott a Partizánnak Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze, a magyar színház legutóbbi ötven évének egyik legfényesebb csillaga. A műsor csupa olyasmiben bővelkedett, amiben a mai magyar közélet szűkölködik. Volt tényszerű, adatokból kiinduló elemzés (UD kinyomtatott papírokban keresgélt adatokat), higgadt tárgyszerűség, gyorstüzelés helyett tépelődés. Őszinteség és ügyszeretet. Nem volt szörnyülködés – így ez rám marad. Megdöbbentő dolgok derültek ki. Nem ízlés dolga, amit felemlegetett, hanem a színházi üzem elemi törvényeinek lábbal tiprása. Nem elég, hogy kevés volt a siker, a legtöbb darabot nagyon hamar le kellett venni a műsorról, de a sikeres darabokat is olyan ritkán tűzték műsorra, hogy felújító próbákra volt szükség (mint egy rendes színházban a nyári szünet után). Ily módon a saját előadásaimban mindig csak beugró maradtam, panaszolta UD. Annyi ilyen példát olvasott fel, hogy nyilvánvaló: ez egy rendszer. Ennek megváltoztatását többen, folyamatosan kérték, de hiába. Udvaros azt is felrótta, hogy külföldi rendezők hada jön a Nemzetibe dolgozni – ők nem ismerik a társulatot, így nem is jöhet létre az egyes színészekre alapozott munka…
Egyébként arra a sokakat érdeklő kérdésre, hogy vajon miért maradt ott az Alföldi korszak után, őszintén azt válaszolta, hogy azért, mert érdekelte egy másfajta színházideál. A szörnyű balesetről is mondott új dolgokat, de inkább részleteket. Az az ügy már éppen elég szörnyű, tekintsük úgy, hogy arról már eleget tudunk – persze nem a direktortól…
Az egész podkászt megnézhető itt.
Néhány héttel később a HVG-ben Hamvay Péter szóra bírta Farkas
Dénest, a Nemzeti 36 éves színészét, aki – mint kiderült – a baleset után négy nappal mondott fel. Ő is sok új dolgot mondott a belső működésről.
„A grúz Avtandil Varsimashvili úgy rendezte A kaukázusi krétakört, hogy a telefonján nézte a korábbi rendezését a krétakörről, az alapján kaptuk az utasításokat. Nincs ezzel baj, de mégsem ez az a közös munka, amire egy színész – és szerintem egy rendező – vágyik.
Silviu Purcărete hiába az egyik legnagyobb rendező, én nem éreztem a csodát, amikor együtt dolgoztunk. A különösen sok pénzért idehívott
Valerij Fokin által rendezett Rex című előadáson már a második alkalommal többen voltunk a színpadon, mint a nézők a széksorokban.
De volt ellenpélda is: David Doiasvili, aki nyitott volt a színészekre.”
Arra a kérdésre, hogy nem érte-e retorzió, mert elmondta a véleményét, például az egyetemfoglaló diákokról, ezt válaszolta: Vademecum
by András Török
András
„Dehogynem. Egy próbán, ahol számtalanszor szóba kerültek közéleti dolgok, egyszer számomra meghökkentő módon beszélt Vidnyánszky és környezete a melegekről és a cigányokról. Kértem, hogy ezt hagyják abba, nemcsak azért, mert utóbbi engem is érint, hiszen édesapám révén félig cigány vagyok, hanem mert egyszerűen nem méltó az ilyen beszéd egy ilyen intézményben. Egy régi barátom, Molnár Áron, noÁr is szóba jött, mondván, hogy mutassak legalább egy szerepet, amiben jó volt valaha. Említettem párat. Később elmondtam Áronnak a történteket, az volt a célom, hogy elkezdjenek egymással kommunikálni. Ő aztán ehelyett – a velem való egyeztetés nélkül – egy videóposztban reagált. Ezután elővettek a színházban, hogy miért beszélek a próbán történtekről bárkinek. Lassan elfogyott a bizalom, egyre kevesebben ebédeltek velem, egyre kisebb szerepeket kaptam. De ennek ellenére volt Attilában nagyvonalúság is, például elengedett két évre forgatni.”
Az egész interjú elolvasható itt.
