A munka és jólét, illetve tudás és dicsőség a millenniumi emlékmű két szélén 636

Page 1

A Munka és Jólét, illetve Tudás és Dicsőség a millenniumi emlékmű két szélén Amikor az iskolai csoportok ellátogatnak a Hősök terére, leginkább a hét vezér daliás szobrait, ritkábban az oszlopra helyezett golyóbison egyensúlyozó Gábriel arkangyalt mutogatják nekik. Mindenki meg van győződve arról, hogy az egész tér, így ahogy van, a múzeumokkal és szobrokkal együtt 1896-ra már készen állt, pedig dehogy. Csak a Műcsarnok állt itt jobbra, balra a Feszti-körkép óriási pavilonja, középen pedig a millenniumi kiállítás főbejárata. A Szépművészeti 1900 és 1906 között épült fel, az egész emlékmű, mind a 19 szobrával együtt csak 1929-re lett kész. (Köztudomású, hogy a 14 királyszobor utolsó öt figurája Habsburg uralkodókat ábrázolt, ezeket a kommunista időkben cserélték le magyar szabadsághősökre.) Arra mindig is kevesebb figyelem irányult, hogy a két szoborkolonnád tetején is vannak szobrok. Ha mégis, akkor a két ellentétes modorban vezetett harci kocsit, a Háború, illetve Béke allegóriáit mutatták nekünk. Senki sem emlékszik a két szélső, csendesebb szoborra. Ezeket szeretném most az Önök figyelmébe, szeretetébe ajánlani. Zala György alkotásai mind. Három közülük 1906-ból, a Béke allegória pedig 1908-ból való. A két kedvencem néhány évig a Műcsarnok főbejáratától balra és jobbra volt elhelyezve. Nyugodt, méltóságteljes alkotások, nem nagyon van mit hozzájuk fűzni. A kor, amelyik állította őket, valóban megbecsülte ezeket a tevékenységeket – elvileg. (Foto Simplicissimus)


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.