A mandiner.hu, illetve a 168 óra interjúja Ablonczy Balázs történésszel_673

A mandiner.hu, illetve a 168 óra interjúja Ablonczy Balázs történésszel Az 1974-ben született Ablonczy Balázs a történész középnemzedék jeles, termékeny képviselője, akit a 168 óra hetilap interjúja konzervatívnak nevez, és ezt az illető nem tagadja.

A 168 órában így magyarázza konzervativizmusát: „Nem tartom magam pedigrés konzervatívnak. Cs. Szabó László megfogalmazásával politikai zebra vagyok: radikális csíkjaim konzervatív csíkokkal váltakoznak. Vannak bizonyos szellemi hagyományok a magyar eszmetörténetben, amelyek számomra kiemelkedően fontosak, illetve olyan személyiségek – Tisza István, Bánffy Miklós vagy Szabó Zoltán –, akik nagy hatással voltak rám.

Ragaszkodom néhány kulturális hagyományhoz és ahhoz, hogy az egyén és az állam közt még lehet néhány közösségi szint, amely fontos, például a család, a bélyeggyűjtőszakkör vagy az egyház.”

Ablonczy Balázs nevét akkor jegyeztem meg, amikor 2015-ben befejezte négyéves igazgatói periódusát a Párizsi Magyar Intézet élén, s az interneten közzétette kalandjait, részletesen elmesélte, hogy mivel jár valójában a sokak által irigyelt poszt. Röviden: emelt szintű, elegáns cseléd volt, szabadnap nélkül. (Ezek nem az ő szavai.)

Akkor már nevesnek számító, PhD fokozatot szerzett történész volt, Teleki Pál specialista. Mióta visszatért Párizsból, több könyve is megjelent a Trianon legendákról, a visszatért Erdélyről és a magyar turánizmus történetéről.

Miután végére értem a rövidített Teleki életrajznak, elolvastam néhány interjúját is. Ezek között a legtartalmasabbat a mandiner.hu-n találtam.

Itt Rajcsányi Gellért és Szilvay Balázs kérdezték. A higgadt, tényszerű, érdekes válaszok alapvetően változtathatják meg egy magát nyitottnak, érdeklődőnek tartó olvasó szándékait. Előbb meg kell érteni a száz évvel ezelőtti folyamatokat, csak utána érdemes

továbbmenni és előretekinteni. A százéves évforduló talán alkalmas lesz erre. (Bár vannak más előjelek is, nem kétséges.)

Az interjú a Trianonhoz vezető két sűrű évet tekinti át. Az elején szerepel ez a passzus a felfordult világról: „Ritkán gondolunk bele, hogy a világháború végétől, a Monarchia összeomlásától a trianoni békeszerződés aláírásáig valójában szűk két év eseményeiről, két nagyon sűrű évről beszélünk.

Igen, és ennyi idő alatt volt hat-hét rendszerváltás. Nem csak egymást váltó kabinetek vannak, hanem mindegyik más rendszert is hoz: Károlyi-kormány, Tanácsköztársaság, Peidl-kormány, Friedrichkormány, Huszár-kormány. Közben ellenkormány van Szegeden, hatalmi központ Siófokon, Szombathelyen, királypuccsok vannak, rettenetesen sűrű időszak ez a magyar történelemben. Korábban meg Ferenc József volt hetven éven át, amikor nem kellett hetente új neveket megtanulnia a közvéleménynek.”

Aztán sok minden fontos és érdekes elhangzik (többek között a Tanácsköztársaságról), amíg elérkezünk Trianon taglalásáig. Lehetette volna másképp? Mi okozta ezt a minden tekintetben túlzó és tragikus végeredményt, amelynek Ablonczy által is idecitált végletes példája a 90%-ban magyar lakosságú, a mai határtól csak néhány kilométerre fekvő, ennek ellenére is Romániához csatolt Nagyvárad? A történész szerint az elvesztett háború a fő ok, minden más csak árnyalja a dolgot.

Az is szimpatikus Ablonczyban, hogy mint a Trianon 100 kutatócsoport tagja mennyire csapatjátékosként viselkedik. Fél tucat munkatársát néven nevezi – itt nagyon komoly forráskiadó és elemző munka folyik. Azt a hatást is szerényen értékeli, amit Párizsban sikerült elérnie, amikor négy évig ott élt. A végén pedig saját, mai életéből említ epizódokat, hogy milyen hatása lehet ma egy komoly történésznek, aki minden nap végzi a dolgát:

„S mit tud elérni egy történész egy társadalomban, például Trianonnal kapcsolatban?

Hát azt, hogy ír meg beszél. Múltkor, a könyvhéten odajött hozzám egy tanárnő öt könyvvel, hogy dedikáljam őket: ebből egy az övé, a másik négy az érettségiző osztályból a legjobb diákjaié. Vagy átkiabál az atyafi a mozgólépcsőn, hogy olvasta a könyvemet. Vagy az autós kárfelmérő azt mondja a telefonba, hogy »én most rakom össze, hogy maga a történész, és én nagyon szeretem a dolgait!«, vagy hogy a korábbi lakásunk közös képviselője, pufidzsekis, kemény magyar asszony azt mondja, miközben az alapító okirattal szöszölünk, hogy bírta a Trianon-legendákat. Mindez a szívmelengetés mellett még arra is jó, hogy lássuk Magyarországon nagyon sokan olvasnak, történelmi műveket. És sohasem tudhatjuk, kinek tudunk végül mondani valami érvényeset.” „Mintha ma hirtelen jönne egy háború” – interjú Ablonczy Balázzsal 1918-1920-ról – az egész interjú elolvasható itt. „Ablonczy Balázs ma már nem állítana szobrot Teleki Pálnak” – Cseri Péter (a címtől eltekintve) ugyancsak kiváló interjúja elolvasható itt.